Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Kilencpontos gazdaságélénkítő programot indított be Németország, amely a társasági adócsökkentéstől a digitalizációig terjedő intézkedésekkel kívánja kivezetni a német ipart a stagnálásból. A tervezett változások Magyarország gazdaságára is hatással lehetnek, különösen az export, az energetika és az uniós forráselosztás területén. A szakértők szerint valóban lehet a dolognak pozitív lecsapódása Magyarországon is. Igaz, inkább csak hosszabb távon.
Két egymást követő zsugorodó év után 2025-ben ismét növekedés várható a német gazdaságban, ezt támasztja alá az a csomag is, amelyet deklaráltak. A korábban, a kampányban is megígért, „gazdasági fordulat" kilenc intézkedést is hoz annak érdekében, hogy a német gazdaságot ismét erős növekedési pályára állítsa.
A berlini kormány a tervek szerint 2029-ig átvállalja az önkormányzatokat érintő társaságiadó-csökkentés miatti bevételkiesést. Ez elsősorban az áfabevételek átcsoportosításával történik majd. Emellett a szövetségi költségvetés további 8 milliárd eurót biztosít a tartományoknak, többek között oktatási és digitalizációs célokra.
A kompromisszum politikailag is kulcsfontosságú Friedrich Merz kancellár számára, akit komoly nyomás nehezedik: két év recesszió után most már kézzel fogható növekedést vár tőle a gazdaság. A háttértárgyalásokat Lars Klingbeil pénzügyminiszter vezette, a megegyezés lehetővé tette a 2025-ös szövetségi költségvetés és a középtávú pénzügyi terv keddi elfogadását is.
A kilenc intézkedés:
- társasági adó csökkentése és új értékcsökkenési szabályok bevezetése;
- 500 milliárd eurós infrastruktúra-alap létrehozása;
- ipari energiaárak mérséklése és gázerőművek építése;
- munkaidő-szabályozás reformja és túlórák adókedvezménye;
- bürokráciacsökkentés, beleértve az ellátási lánc törvény eltörlését;
- technológiai fejlesztésekért felelős új minisztérium alapítása, különös tekintettel a kvantumtechnológiára és fúziós energiára;
- digitalizációs minisztérium létrehozása és digitális pénztárca bevezetése;
- tőkepiacok aktiválása és startupfinanszírozás bővítése;
- valamint új francia–német gazdasági együttműködés és európai tőkepiaci unió előkészítése.
A 2025-ös büdzsé 82 milliárd eurós új hitelfelvétellel számol, ami 2029-re fokozatosan 126 milliárd euróra nőhet. Ennek jelentős része a német hadsereg megerősítését célzó beruházásokra megy majd el.
A csomag kulcseleme, hogy a vállalkozásokat beruházásokra ösztönöznék. Ezt többek között úgy segítik elő, hogy gyorsított értékcsökkenést engedélyeznek például gépek és elektromos járművek esetén. A társasági adó csökkentése 2028-tól lépne életbe.
A német gazdaságpolitikai irányváltás Magyarországra is érezhető hatással lehet. Ha a német gazdaság valóban lendületet kap, az élénkítheti a magyar kivitel teljesítményét is, különösen az autó- és gépipari szegmensekben. Az energetikai és digitalizációs fejlesztések ráadásul az uniós támogatások elosztását is átformálhatják. Emellett a francia–német együttműködés elmélyülése új erővonalakat rajzolhat az EU gazdasági és politikai térképére, amihez Magyarországnak is igazítania kell a stratégiáját.
Ebből Magyarország is profitálhat?
A Pénzcentrumnak nyilatkozó szakértők szerint általánosságban véve elmondható, hogy a magyar gazdaság ezer szállal kötődik Németországhoz, legyen szó akár az exportról, akár a beruházási tevékenységekről.
Virovácz Péter, az ING vezető elemzője szerint az új német gazdaságpolitikai irányvonal mindenképpen egy fontos változást jelent, hiszen egy új korszak kezdődik. Elmondta, míg korábban a német gazdaság mindent kiszervezett (a keresletet Kínába, az energiaellátást Oroszországba és a védelmet az Egyesült Államokba), addig az elmúlt évek sokkjai ennek a gazdasági modellnek az alapjait kisöpörték.
Ahhoz, hogy a német gazdaság az öt éven át tartó stagnálásból ki tudjon törni, mindenképpen jól jön a szigorú költségvetési szabályok felpuhítása és a költekezés. Ugyanakkor a német beruházási vagy adókiengedési programok csak közvetett módon jelennek majd meg a magyar gazdaságban. A német belső kereslet felfutása, az üzleti és fogyasztói bizalom erősödése, a teljes uniós növekedés gyorsulása az, ami majd a külső keresleten keresztül beszivárog a hazai gazdasági szereplők életébe is. Ebben a tekintetben tehát, ha sikeres lesz a német fordulat, abból mi is profitálhatunk, leghamarabb majd 2026-2027-ben. Addigra talán beérik néhány változás
– fogalmazott.
Gyakran felmerült az utóbbi hónapokban, hogy a német ipar bezuhanása magával rántotta a magyar gazdaságot is, azonban Virovácz szerint ez nem ennyire egyértelmű.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Bár a magyar külkereskedelmi kapcsolatok a legszorosabban Németországhoz kötődnek, a mai globalizált világban nem országokról, hanem termékekről kell beszélnünk. Magyarország olyan ipartermékek exportjára specializálódott (talán túlságosan is), amelyek a polikrízis időszakában nem bizonyultak válságállónak. Jellemzően ezek az iparcikkek (elektronikai termékek, járművek és minden hozzájuk kötődő termék) érzékenyek a gazdasági ciklusokra. Márpedig most a világban nincs érdemi kereslet ezekre a cikkekre. Vagyis a hazai gazdaság nem (csak) a német gazdaságtól, hanem ezen termékek globális keresletétől függ
- fogalmazott. Az autóipar vonatkozásában arról is beszélt, hogy alapvetően hosszabb távon jelenthet a német gazdaság és az EU növekedésének beindulása pozitív impulzust Magyarországnak. Azonban a védelmi kiadások jelentős felturbózása is sokat nyomhat majd a latba.
Ne feledjük, a védelmi ipar nem költségérzékeny, míg az autóipar az. A kínai versenytársak előretörésével a németeknek is lejjebb kell nyomni a költségeket. Ez hozhat többletberuházást Magyarország és akár az egész régió számára. Eközben pedig a németektől kiszervezett autógyártás helyét Németországban a hadiipar veheti át, hiszen ott nem számít a magas munkaerőköltség a végtermék ára szempontjából
- tette hozzá Virovácz Péter.
Nem csak a németek húzzák le a magyar gazdaságot
Bukovszki András, a CIB elemzője arról beszélt, tekintettel arra, hogy Németország Magyarország legfontosabb exportpartnere (a hazai kivitel kb. negyede oda irányul), az ottani gazdasági élénkülés hamar átgyűrűzhet Magyarországra is. Ha a német ipar (különösen az autóipar és gépgyártás) újra felfut, nő a kereslet a magyar beszállítók termékei iránt is (alkatrészek, elektronikák, szolgáltatások). Ez pedig fokozza a magyar ipari termelést és ezzel együtt GDP-t is.
A szakértő szerint a szoros gazdasági kapcsolatok miatt a német gazdaság gyengélkedése valóban lefelé húzta a hazai növekedést az utóbbi időben, de nem lehet pusztán erre fogni a hazánkban zajló növekedési válságot.
A hazai GDP változás az elmúlt 11 negyedévben 7 alkalommal negatív volt, és összességében is lejjebb vagyunk kibocsátásban, mint a 2022 második negyedévében. Ez a gyenge felvevőpiaci teljesítmény mellett, leginkább annak köszönhető, hogy Magyarországon a beruházások zuhanórepülést mutattat az elmúlt években
– szögezte le Bukovszki.
Emlékeztetett: a kormány a kiigazítási kényszer miatt több ezer milliárd forint értékben halasztott el fejlesztéseket, míg a vállalati oldalon a gyenge külső kereslet, az uniós források hiánya és a kiszámíthatatlan gazdasági és szabályozási környezet játszik meghatározó szerepet a visszaeső beruházási aktvitásban.
Ők a háborúk igazi vámszedői: elképesztő pénzeket kaszálnak ezek a cégek, van mit a tejbe aprítaniuk
Az európai védelmi vállalatok rekordméretű rendelésállománnyal és dinamikusan növekvő bevételekkel számolnak a jövőben.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







