Az előző év azonos időszakához mérten 1,8, az előző hónaphoz képest 0,9%-kal bővült az ipari termelés
Lefulladt a magyar ipar, a boltokban csak kicsit nő a forgalom: az igazi feketeleves csak most jöhet a gazdaságban?
Két fontos adat is érkezett ma reggel a KSH-tól: míg az ipari termelés tovább csökkent, addig a kiskereskedelmi forgalom határozott növekedést mutatott júniusban. A gazdaság továbbra is kétarcú, az ipar a külső kereslet gyengeségétől szenved, míg a lakossági fogyasztás lassan magához tér. Az Erste elemzője szerint azonban komoly kérdőjelek maradtak.
A hazai ipar teljesítménye tovább csökkent júniusban: éves szinten 4,9 százalékkal esett vissza a kibocsátás, míg havi összevetésben 1,2 százalékos csökkenést mutatott a szezonálisan kiigazított adat – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az idei első félév egészében az ipari termelés 3,9 százalékkal maradt el a 2024-es év azonos időszakától. A hivatal rövid kommentárja szerint a legtöbb feldolgozóipari ágazatban csökkenés volt, kivéve néhány kivételt, mint az élelmiszer-, elektronikai- vagy villamosberendezés-gyártás, ahol enyhe növekedés volt. Ugyanakkor a járműgyártás – a hazai ipar zászlóshajója – jelentős visszaesést szenvedett el.
Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője szerint nincs egyértelmű irány az iparban, és a kilátások is ellentmondásosak.
„Előretekintve a kép még mindig meglehetősen vegyes. Egyfelől fokozatos javulás érzékelhető az európai üzleti hangulatban, ami kedvezően hathat a hazai exportőrökre. Másfelől viszont kérdés, hogy az EU–USA vámháború tényleg véget ért-e, vagy csak szünetel” – fogalmazott az elemző.
Nagy szerint Magyarország szempontjából kulcskérdés, hogy Németország – mint legfontosabb kereskedelmi partnerünk – képes lesz-e új exportpiacokat találni a gyengülő kínai kereslet helyett. Ha nem, az a magyar ipari teljesítményre is tartósan negatív hatással lehet.
Ugyanakkor pozitív meglepetést hozott a kiskereskedelmi forgalom júniusi adata: éves összevetésben 3,0 százalékkal nőtt, míg havi alapon 0,5 százalékkal bővült a szezonálisan kiigazított mutató szerint. Az élelmiszerüzletek forgalma 3,7 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelem 3,9 százalékkal nőtt, az üzemanyag-kiskereskedelem pedig 2,5 százalékkal bővült az előző év azonos hónapjához képest. Az év első hat hónapjában összességében 3,1 százalékos növekedést látunk.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A reálbérek viszik előre a fogyasztást – de meddig?
Nagy János szerint a fogyasztás növekedése mögött továbbra is a pozitív reálbérváltozás a fő mozgatórugó, de ez nem tarthat örökké.
„A bérdinamika lassulása miatt a keresletélénkítő hatás idővel csökkenhet. Ugyanakkor az év végén újabb lökést adhat a forgalomnak a kibővített szja-mentesség következő lépése és a nyugdíjasoknak juttatott extra kifizetések” – tette hozzá az Erste szakértője.
A mai adatokból jól látszik: miközben a gyárakban lassulás van, a boltokban élénkül a kereslet. A következő hónapok kérdése, hogy a lakossági fogyasztás tudja-e pótolni a gyenge ipari teljesítményt – vagy ha nem, mikor és milyen formában indulhat be újra a feldolgozóipar.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







