A BUX hétfőn, kedden és szerdán is csúcsot döntött, a Mol és az OTP is elérte az eddigi legmagasabb záró értékét a hét első felében.
Az Energiaügyi Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta új rendelettervezetét, amely szerint 2025-2026-ban is változatlan marad a rezsicsökkentett lakossági villamosenergia-mennyiség. A kormány egyelőre nem módosít a rezsivédelmi rendszer struktúráján, miközben annak finanszírozási terheit továbbra is a költségvetés és a vállalati szektor viseli - közölte a Portfolio.
A kormányzati portálon nyilvánosságra hozott tervezet részletesen meghatározza a rezsivédelmi szolgáltatás következő kétéves időszakra vonatkozó feltételrendszerét. A dokumentum rögzíti, hogy az egyetemes szolgáltatást nyújtó MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. milyen mennyiségű villamosenergia után számolhat el úgynevezett "indokolt árat" a lakossági fogyasztók esetében.
A rendelettervezet melléklete egyértelműen mutatja, hogy a meghatározott villamosenergia-mennyiség nem változik a korábbi évhez képest. Az MVM Next továbbra is ugyanazon volumen (10 855 335 MWh) után részesülhet állami kompenzációban.
A változatlan mennyiségi keret arra enged következtetni, hogy 2025-ben sem a rezsivédett fogyasztói kör, sem a kedvezményes sávhatárok nem módosulnak. A 2022-ben bevezetett rendszer alapelve változatlan marad: a kormány az átlagfogyasztásig rezsicsökkentett árat alkalmaz, míg az efeletti fogyasztást piaci áron számolják el. Az állam megtéríti a szolgáltatónak a piaci és a lakossági ár közötti különbözetet a meghatározott mennyiségi kereten belül.
Bár az európai összehasonlításban a magyar lakossági villamosenergia-árak a legalacsonyabbak közé tartoznak, a rendszer fenntartása jelentős pénzügyi terheket ró a gazdaságra. A rezsivédelmi rendszer finanszírozása évente mintegy 800 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent, emellett a terhek áthárítása révén a vállalkozások versenyképességét is hátrányosan érinti. Míg a lakossági árak alacsonyak, a magyar vállalkozások rezsiterhei az Európai Unión belül a legmagasabbak közé tartoznak.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
Érik a hatalmas energiapiaci forradalom: valódi "nukleáris robbanás" várható, sok dolog megváltozhat
Az atomenergia újra stratégiai jelentőségűvé válik, ahogy az adatközpontok energiaigénye nő, a klímacélok szigorodnak, és az energiabiztonság felértékelődik.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







