Miközben a magyar nyomozók a hazai szálakat derítették fel, az FBI New Jersey állambeli, newarki kirendeltsége a sértettek azonosítását végezte.
Baljós előrejelzés érkezett: hiába indul a BMW és a BYD gyára, 2026-ban sem térhet magához a magyar gazdaság?
Hétfő reggel sajtótájékoztatót tartott a Concorde Értékpapír Zrt. a jövő évi várakozásokkal kapcsolatban, amelyen a Pénzcentrum is részt vett. Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatója szerint Európa évtizedes lemaradása után kényszerű költekezési fordulat előtt áll, miközben az amerikai vámháború komoly bizonytalanságot hoz a globális növekedésbe. Moró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető stratégája arra figyelmeztet, hogy az EU és Kína közötti gazdasági konfliktus éleződik, ami tartós inflációs és hozamkockázatokat hordoz Európában. Jobbágy Sándor, a Concorde vezető makrogazdasági elemzője pedig úgy látja, hogy a gyenge idei év után a magyar gazdaság 2026-ban elsősorban fogyasztásvezérelt élénküléssel térhet vissza, miközben a külső környezet továbbra is bizonytalan marad.
Jobbágy Sándor, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető makrogazdasági elemzője szerint az év elején még 2,5 százalékos idei és 3,2 százalékos jövő évi magyar GDP növekedéssel számolt a piac, ehhez képest érdemben romlottak a várakozások.
Az idei évre a konszenzus 0,5 százalék környékére esett vissza, egyes előrejelzések ennél is alacsonyabb növekedést valószínűsítenek.
A jövő évre vonatkozó prognózisok is közel 1 százalékponttal mérséklődtek, jelenleg 2,3 százalék körül alakulnak.
A várakozások romlása mellett ugyanakkor látszik, hogy az idei gyenge év után jövőre érdemi gyorsulás jöhet. Jobbágy Sándor szerint a jelenlegi információk alapján nem valószínű, hogy a jövő évi növekedés is az ideihez hasonló pályát futna be. A termelési oldalon több nagy külföldi beruházás indulhat el, amelyek érdemben hozzájárulhatnak a gazdasági teljesítményhez. Ide tartoznak a BMW, a BYD és több akkumulátorgyár termelési kapacitásai.
Az elemző ugyanakkor hangsúlyozta, hogy eddig nem a beruházások hiánya, hanem a gyenge kereslet okozta a legnagyobb problémát. A vállalatok visszajelzései szerint a belső és részben a globális kereslet gyengesége fékezte a termelést és a beruházásokat. Ennek ellenére a nagy projektek elindulása 2026-ban kisebb beruházásokat is magával húzhat.
A felhasználási oldalon a növekedés fő motorja a fogyasztás lehet. Jobbágy Sándor szerint a költségvetés 2026-ban mintegy 2000 milliárd forintos nagyságrendben támogathatja a fogyasztást béremeléseken, egyszeri juttatásokon, nyugdíjkifizetéseken és kedvezményes hitelkonstrukciókon keresztül. Ezek önmagukban is megalapozhatják a 2 százalék feletti növekedést. Ehhez társulhat a reálbérek emelkedése, amelyre a Concorde 2,5 százalékos ütemet vár, miközben a piaci konszenzus 2,3 százalék körül alakul.
A régiós összevetésben a magyar gazdaság várható teljesítménye középmezőnyösnek számít. Lengyelország továbbra is 3 százalék feletti növekedést érhet el, részben erős belső fogyasztásra és beruházásokra támaszkodva, míg a nagyobb, zártabb gazdaságok kevésbé kitettek a külső kereslet ingadozásainak.
Az inflációval kapcsolatban Jobbágy Sándor arra számít, hogy jövőre az ideihez képest mérséklődik az árnyomás, de a csökkenés korlátozott lesz. Az éves átlagos inflációs ráta 3,8 százalék körül alakulhat. Az év elején még fennmaradhat a 4 százalék alatti szint, később azonban az infláció ismét 4 százalék fölé emelkedhet. Felfelé mutató kockázatot jelenthetnek az energiaárak esetleges megugrásai, valamint az adminisztratív árintézkedések (árrésstop) kivezetése, amelyek jelenleg 1–1,5 százalékponttal fogják vissza az inflációt. (Az alábbi táblázatban a Concorde 2025-ös és a jövő évi előrejelzéseit lehet látni.)
Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatója szerint Európa jelenleg nem képes önállóan megvédeni magát, továbbra is erősen függ az Egyesült Államoktól. A lemaradás nemcsak a védelemben, hanem az infrastruktúrában is látványos, miközben az amerikai gazdaság az elmúlt bő egy évtizedben a GDP-hez mérten jóval többet költött saját fejlesztéseire, mint az eurózóna.
Az amerikai vámemelések jelentik most a legnagyobb bizonytalanságot. Nem lehet előre látni, hogy a terheket a fogyasztók, az amerikai cégek vagy a külföldi beszállítók viselik-e majd. Ettől függ, hogy az amerikai gazdaság lassulás mellett elkerüli-e a recessziót, vagy komolyabb fékező hatások jelennek meg.
Európában fordulat jöhet a fiskális politikában. Németország az elmaradt infrastrukturális és védelmi beruházásokat kénytelen pótolni, ezek akár a GDP 5 százalékát is elérhetik. A tervezett német stimulus mérete történelmi léptékű lehet, hatásai 2026 második felétől jelenhetnek meg, és érdemben javíthatják az eurózóna gazdasági kilátásait.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A költekezési fordulat a tőkepiacokon is látszik. Ahol erős a fiskális élénkítés, ott a részvénypiacok és a vállalati értékeltségek is jobban teljesítenek, amit már idén is jeleztek a német indexek. Kína előtt bezárul az export- és ingatlanvezérelt növekedési modell. A vámok miatt visszaeshet az export, az ingatlanpiac pedig már nem képes korábbi szerepét betölteni. A kínai vezetés ezért egyre inkább a belső fogyasztás élénkítésére kényszerül.
Összességében Gyurcsik Attila szerint a globális gazdaságban a fiskális politikák lazák vagy lazulni fognak. Európa költekezni kezd, Kína fokozatosan stimulál, az Egyesült Államokban pedig nő a nyomás a monetáris lazítás irányába, ami meghatározhatja a következő évek gazdasági és piaci folyamatait.
Moró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető stratégája szerint az Európai Unió és Kína közötti gazdasági feszültségek már most jól láthatók a tőkeáramlási adatokban. Az EU egyre óvatosabban viszonyul Kínához, ezt a folyamatot pedig könnyen be lehet csomagolni védelmi vagy stratégiai érdekekbe. A kínai gazdaságpolitika erősen az önellátásra épít, ami mögött egyértelműen politikai és stratégiai megfontolások állnak.
Bizonyos ágazatokban a kínai verseny érezhetően kiéleződött. Az autóiparban például az elmúlt hónapokban nagy mennyiségben jelentek meg Európában a kínai alkatrészek, gyakran nagyon alacsony árakon. Ez idővel politikai kérdéssé válik, és Moró Tamás szerint az a gazdasági lassulás, amely már most kirajzolódik, tovább erősödhet.
Várható, hogy az Európai Unió részéről korlátozó intézkedések jelennek meg, amelyekre Kína válaszlépésekkel reagál majd. Ez egy elhúzódó, kemény politikai és gazdaságpolitikai konfliktust vetít előre, amelyet egyik fél sem tud kikerülni. Ennek következményeként Európában az infláció tartósan magas szinten ragadhat, amit tovább erősíthet a német gazdaságélénkítő program. A hosszú lejáratú hozamok emiatt magasan maradhatnak, vagy akár tovább is emelkedhetnek.
A béke előretörést hozhat
Bukta Gábor, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzési üzletágvezetője szerint a régióban az elmúlt években a változó makrogazdasági környezet és az adópolitika komoly kockázatot jelentett a befektetők számára. Az orosz–ukrán háború előrehaladtával ugyanakkor a jövő évi béketárgyalások érdemben javíthatják a közép kelet európai piacok kilátásait.
A Concorde célárai alapján a BUX index 2026 év végére 125 ezer pontot érhet el, ami a jelenlegi szinthez képest nagyjából 15 százalékos további emelkedési potenciált jelent. Bukta Gábor szerint az orosz–ukrán konfliktus valamilyen formájú lezárására a következő fél évben 90 százalékos esély mutatkozik, akár fegyverszünet, akár a frontvonal befagyasztása, akár egy átfogó békemegállapodás formájában.
Ez a forgatókönyv 2026 első felében ismét erősítheti az úgynevezett béke trade-et, amely a teljes régió piacait támogathatja. A Concorde várakozásai szerint ennek hatására a közép kelet európai részvénypiacokon további 10–15 százalékos felértékelődés is elképzelhető.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







