Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
Csütörtök délelőtt 10:00 órakor tart rendkívüli Kormányinfót Gulyás Gergely. A katasztrófavédelem szóvivőjének részvétele arra utal, hogy az országot sújtó extrém havazás miatt sürgős intézkedéseket jelenthet be a kormány.
Szokásos módon, csütörtök délelőtt 10 órára hirdette meg a következő Kormányinfót Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A sajtótájékoztatón jelen lesz Vitályos Eszter kormányszóvivő, valamint Mukics Dániel tűzoltó alezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője is.
A katasztrófavédelem képviselőjének részvétele alapján valószínűsíthető, hogy a rendkívüli sajtótájékoztató az országot sújtó extrém havazással és az ebből fakadó helyzetekkel is összefügg.
Az elmúlt 1-2 napban több megyében is komoly fennakadások voltak a közlekedésben, és a hatóságok folyamatosan figyelmeztetnek az utak állapotára, valamint az esetleges áramkimaradásokra.
A részletek csütörtök délelőtt derülnek ki – mi is figyelemmel kísérjük majd az eseményeket.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







