-1 °C Budapest
Az Európai Unió zászlaja rúdon leng a 3d topográfiai térkép felületén és absztrakt háttéren egy ráccsal

Meglepő dolgokat mondott Európáról az IMF vezére: erre kevesen számítottak 2026-ban

2026. január 27. 18:27

A Nemzetközi Valutaalap vezetője szerint az európai gazdaságok valójában jobban teljesítenek, mint ahogy azt a közvélekedés tükrözi, ugyanakkor sürgeti a szerkezeti reformok folytatását. Krisztalina Georgieva a Politicónak adott interjúban vitatta a kontinens gazdasági kilátásait övező pesszimizmust, és hangsúlyozta, hogy az európaiaknak magabiztosabban kellene beszélniük eredményeikről.

Az európai döntéshozók körében tapasztalható elkeseredettséget részben a közelmúlt geopolitikai fejleményei táplálják. A Grönland körül kialakult amerikai–európai feszültség rávilágított az unió katonai és politikai sebezhetőségére. Amikor Donald Trump felvetette a sziget megvásárlásának lehetőségét, az európai válasz – csupán jelképes katonai jelenlét biztosítása – azt jelezte, hogy egy valódi amerikai szándékkal szemben az EU gyakorlatilag tehetetlen lett volna.

A Nemzetközi Valutaalap igazgatója a Politicónak azt mondta: a gazdasági mutatók a vártnál kedvezőbb képet festenek. Georgieva emlékeztetett arra, hogy az Economist tavalyi összesítésében a tíz legsikeresebb gazdaság közül hét európai uniós tagállam volt: Portugália, Írország, Csehország, Spanyolország, Görögország, Szlovénia és Lengyelország, valamint Franciaország. A rangsort Portugália vezeti, amely tartós növekedési pályára állt, és számottevően csökkentette államadósságát – mindez figyelemre méltó teljesítmény egy olyan országtól, amely alig egy évtizede még súlyos válságban volt.

Az IMF vezetője kulturális különbségekre is felhívta a figyelmet. Tapasztalatai szerint az európaiak visszafogottan viszonyulnak saját eredményeikhez. Egy amerikai kollégáját idézve azt mondta: "Nézzétek, milyen nagyszerű vagyok, fantasztikus!" – utalva arra, hogy az Egyesült Államokban egy viszonylag kicsi siker után is erős önünneplés jellemző. Ezzel szemben Európában még jelentős eredmények esetén is legfeljebb annyi hangzik el: "Nem is rossz." Georgieva szerint a jelenlegi globális környezetben az európaiaknak nagyobb önbizalomra és határozottabb önreprezentációra lenne szükségük.

A pesszimista hangulat nem új jelenség az európai gazdaságpolitikai vitákban. Mario Draghi, az Európai Központi Bank korábbi elnöke már tavaly figyelmeztetett: alapvető reformok hiányában "lassú agónia" fenyegetheti az Európai Uniót.

Georgieva egyetért azzal, hogy a világrend átalakulóban van, és a geopolitikai tényezők egyre nagyobb súllyal befolyásolják a globális gazdaságot. Kiemelte, hogy "a szövetségesek nehezebben őrzik meg közös céljaikat". Ugyanakkor hangsúlyozta: "Európa sorsa végső soron az európaiak kezében van."

A Valutaalap ajánlásai jelentős átfedést mutatnak Draghi tavalyi versenyképességi jelentésének javaslataival. Az IMF az egységes belső piac megerősítését, a vállalati adminisztratív terhek csökkentését, valamint az energia- és pénzügyi piacok szorosabb összehangolását tartja szükségesnek. Georgieva szerint "elsődleges fontosságú" a már elindított reformfolyamatok következetes végrehajtása. "Tegyétek rendbe a saját házatokat" – fogalmazott.

Érdekes tanulságként említette, hogy az Economist rangsorában kiemelkedő helyen szereplő országok közül három – Írország, Portugália és Görögország – az euróválság idején IMF-program keretében hajtott végre kemény strukturális átalakításokat. Görögországban ezek különösen súlyos társadalmi áldozatokkal jártak: jelentősen emelkedett a munkanélküliség és a szegénység, az egy főre jutó GDP pedig mindmáig nem érte el a válság előtti szintet. Georgieva szerint ugyanakkor ezek a példák azt mutatják, hogy az egyes országok – és összességében az EU – képesek lehetnek sikeres gazdaságpolitikai fordulatra.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az amerikai államkötvények esetleges eladására vonatkozó felvetésre – amelyet egy Deutsche Bank-elemzés javasolt lehetséges válaszként az amerikai nyomásgyakorlásra – az IMF vezetője óvatosságot sürgetett. "A nemzetközi pénzügyi rendszer zavartalan működése minden ország számára érték. Ennek szándékos megzavarása súlyos, nehezen belátható negatív következményekkel járhat" – figyelmeztetett.

A közös európai adósságvállalás bővítéséről – amelyet Draghi is támogat – Georgieva alapvetően pozitívan nyilatkozott. A fiskálisan konzervatív tagállamok, különösen Németország és Hollandia azonban továbbra is fenntartásokkal kezelik az újabb közös hitelfelvétel lehetőségét.

Az Ukrajnának szánt 8,1 milliárd dolláros IMF-támogatási programmal kapcsolatban Georgieva közölte, hogy várhatóan február második felében hagyhatja jóvá az igazgatótanács a konstrukciót, ezt követően indulhatnak a folyósítások. Bár az összeg elmarad az Európai Unió mintegy 90 milliárd eurós segélycsomagjától, az IMF-részvétel fontos bizalmi jel a nemzetközi pénzpiacok számára.

A Valutaalap vezetője bejelentette azt is, hogy hamarosan egyeztet Scott Bessent amerikai pénzügyminiszterrel Venezuela helyzetéről. Az IMF 2019 óta nem működik együtt az országgal, amelynek gazdasága az amerikai szankciók és a gyenge kormányzás következtében eredeti méretének nagyjából harmadára zsugorodott. Az amerikai hatóságok által letartóztatott Nicolás Maduro venezuelai elnök ügyében történt fejlemények nyomán felmerült, hogy az ország ismét hozzáférhetne az IMF finanszírozási programjaihoz.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 2. 14:53
Nem dolgozik tovább az RTL szerkesztőségeiben Rédli Balázs, az RTL Híradó és a Házon kívül című közé...
iO Charts  |  2026. február 2. 13:48
Több mint egy évszázada a közlekedési ipar a fosszilis tüzelőanyagokra épül. Az autók, a buszok, de...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 31. 16:44
Két cég osztalékemelésére is számítottam az év elején, mindkettő bejelentette a már a következő negy...
Holdblog  |  2026. január 31. 10:20
A HOLD Minutes e heti részében Szőcs Gábor senior portfóliókezelő mutatja be az energiapiacok alakul...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?