Aggasztó jelentést közöltek a magyar államadósságról: sürgősen lépni kell, ha nem akarunk bóvliba kerülni?

Az Európai Bizottság adósságfenntarthatósági jelentése (Debt Sustainability Monitor – DSM) kettős képet fest a magyar államháztartás helyzetéről. Rövid távon a finanszírozás biztosítottnak tűnik: a következő években a lejáró adósság megújítása és a hiány finanszírozása a GDP 15 százaléka körül alakul, ami kezelhető szintnek számít. A piaci bizalom is adott, amit a sikeres államkötvény-aukciók és az ország befektetésre ajánlott besorolása támaszt alá. A kockázatok ugyanakkor nem tűntek el, amit jól mutat, hogy a magyar tízéves államkötvények után jelentős hozamfelárat kell fizetni a német papírokhoz képest, még a közelmúltban tapasztalt hozamcsökkenés ellenére is.

A középtávú kilátások azonban kifejezetten kedvezőtlenek. A Bizottság modellje szerint, amennyiben a költségvetési politika nem változik érdemben, az adósságráta tartósan emelkedő pályára áll, és 2036-ra elérheti a GDP 102,5 százalékát. Ennek fő oka, hogy a költségvetés kamatfizetések nélkül számolt elsődleges egyenlege is deficites maradna, miközben 2027-től a makrogazdasági környezet már nem segíti az adósság leépítését. A strukturális hiány a társadalom elöregedéséből fakadó többletkiadások miatt állandósulhat, így az állam alapműködése folyamatosan növeli a tartozást.

Az adósságdinamika romlásának egyik kulcsszereplője az úgynevezett hógolyóhatás. Ez a jelenség akkor lép fel, amikor a kamatterhek meghaladják a gazdasági növekedés és az infláció együttes ütemét. Míg 2026-ban ez a hatás még csökkenti az adósságrátát, 2027-től fordulat áll be: a kamatkiadások dominánssá válnak, az infláció adósságmérséklő ereje pedig gyengül. 2036-ra a kamatok már 6,6 százalékponttal növelnék az adósságot, amit a gazdasági növekedés önmagában nem tud ellensúlyozni.

Ezzel párhuzamosan a finanszírozási igény is drasztikusan megugrik. A becslések szerint 2036-ra a bruttó finanszírozási szükséglet elérheti a GDP 21,3 százalékát, ami azt jelenti, hogy az országnak évről évre hatalmas mennyiségű forrást kellene bevonnia a piacról. A különféle stressztesztek – például egy kedvezőtlenebb kamatpálya vagy gyengébb költségvetési egyenleg esetén – még ennél is rosszabb, akár 110 százalék feletti eladósodást vetítenek előre.

A hosszú távú stabilitáshoz jelentős költségvetési kiigazításra lenne szükség. A jelentés kiemeli, hogy a társadalom elöregedése önmagában 4,5 százalékpontos GDP-arányos többletterhet jelent, döntően a nyugdíjrendszer és az egészségügy növekvő költségei miatt. A helyzet súlyosbodását jelzi, hogy az egy évvel korábbi elemzéshez képest nőttek a fenntarthatósági mutatók, vagyis a szükséges korrekció mértéke évről évre nagyobb. A Bizottság számításai szerint ahhoz, hogy az adósság ne szálljon el végleg, közel 7 százalékpontos költségvetési javításra lenne szükség.

Összességében a jelentés nem azonnali válságot, hanem egy lassan, de következetesen romló pályát vázol fel. Strukturális beavatkozás nélkül a jelenlegi trendek – a magas kamatkörnyezet, a mérsékelt növekedés és a tartós hiány – automatikusan egyre mélyebb eladósodás felé tolják az országot. A kérdés tehát nem az, hogy a piac finanszírozza-e Magyarországot holnap, hanem sokkal inkább az, hogy a jelenlegi folyamatok mellett mikor és mekkora árat kell majd fizetni az adósság stabilizálásáért.