Januárban összesen 280 ezer telefonos érdeklődés érkezett eladó lakásokra és házakra, ami 24 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
Az elmúlt fél évben többször is előfordult, hogy rózsaszínű víz folyt a csapból Somogyszobon, de februárban ugyanerről számoltak be a közösségi oldalon a szomszédos település, Bolhás lakói is. A szolgáltató, a Dunántúli Regionális Vízművek Zrt. is tud a problémáról.
Vesszük az ásványvizet, ámulunk, ha a csapból rózsaszín víz, vagy sár folyik. Tavaly vettük 20 éven belül a harmadik gázkazánunkat a vízkő, sár, vasdarabok ugyanis tönkretették. A szokásos évi egyszeri karbantartó tisztítás, savval átmosás helyett 2-3-ra van szükség. Mégis. A vizet főzésre, fürdésre használjuk. Ma tiszta, de annyira hipó szagú, hogy fojtogat. Fürdésnél pedig mintha csúszós, olajos lenne a tapintása
– mondta a HelloVidéknek egy somogyszobi lakó. Kifejtette, a településen élők nem egyformán érzékelik a problémát: számít, hogy ki mennyire van messze a víztoronytól. Decemberben nagyon sokan osztottak meg fotókat a rózsaszínű vízről a közösségi oldalon.


Megkerestük a szolgáltatót, a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt.-t az ügyben. Közölték, hogy lakossági bejelentések alapján értesültek a problémáról, azonban egyelőre, február 19-éig más településről nem jeleztek hasonló esetet.
A bejelentések alapján, amelyből több mint fél év alatt mindössze néhány érkezett, időszakosan, szórványosan előforduló problémáról volt szó, amelynek okát kollégáink folyamatosan vizsgálták. Február közepén bizonyosodott be, hogy a meghibásodás egy, az éjszakai órákra ütemezett technológiai folyamat során lépett fel
– írták a HelloVidéknek. Közölték, Somogyszob település ivóvízellátása két mélyfúrású kútból biztosított. A kutak vize határérték felett tartalmaz vasat és mangánt.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
„Ezek eltávolítása az iparágban bevett eljárással, vízkezelő szűrő segítségével történik, a folyamat során kálium-permanganát oldat biztosítja az oxidáló hatást. E rendszer átmeneti meghibásodása miatt rövid ideig, időszakosan, minimális mennyiségű, elreagálatlan kálium-permanganát jutott az ivóvízhálózatba, amit enyhe rózsaszín szín formájában észlelhettek a fogyasztók. Az enyhén rózsaszín víz szembe vagy nyálkahártyára kerülve okozhat irritációt, de erre vonatkozó visszajelzés, illetve bejelentés nem érkezett a DRV Zrt.-hez” – jegyezték meg, hozzátéve, kérik, amennyiben bárki bármilyen vízminőségi problémát észlel, azonnal értesítse a DVR Zrt.-t a 06-80-240-240-es telefonszámon, hogy az ivóvízminőség-javító intézkedéseket mielőbb megkezdhessék, szükség esetén tartálykocsival ivóvizet tudjanak biztosítani.
Nem csak Somogy megyében rózsaszín a víz
2015-ben már a Vas megyei Vasszilvágyon is volt rá példa, hogy rózsaszínű víz folyt a csapból. Akkor a szolgáltató, a Soproni Vízmű Zrt. közölte, a kálium-permanganát okozta ott is a problémát.
2017-ben a kanadai Onoway lakói számoltak be hasonló tapasztalatról, a polgármester közölte, az elváltozás itt is a kálium-permanganát (hipermangán) használatának mellékhatása, amit az ivóvízkezelésben oxidálószerként és ivóvíz fertőtlenítésére használják.
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon – a te lakhelyed is rajta van?
Tippeljetek, 2025-ben hol volt a legveszélyesebb élni Magyarországon: Budapesten, Heves megyében vagy Jászapáti környékén? A HelloVidék most utánajárt,
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







