A hétvégén rendezték meg a 6. Téli Balaton-átúszást, ahol több tucat úszó vállalta a hideg vízi kihívást. A tó hőmérséklete a szervezők tájékoztatása szerint 8,8...
Hölle Martin kisgyerekként szeretett bele a fogathajtásba, már juniorként világversenyeket nyert, két éve pedig ő lett a legfiatalabb felnőtt a világbajnok kettes fogathajtásban. A fiatalember rendkívül tudatosan készül a versenyekre, mindig azt figyeli, hol tudna még többet tanulni és fejlődni. Az idei, szeptemberi világbajnokságra nagy elvárásokkal készül, egyéniben is, csapatban is indul egyaránt, utóbbiban a Takarék Csoport támogatásával.
Hölle Martin az első póniját három évesen kapta, a másodikat öt évesen, ehhez az állathoz már kocsit is ajándékoztak neki. Mivel családjával gyakran jártak ki az erdőbe sokszor kocsival lovas kocsival mentek ki, mivel nem jutott volna mindenkinek hátas. A megvilágosodás, hogy hajtó lesz, Dabason érte, mikor édesapja barátja, Szilágyi Zsolt által betekintést nyert egy fogathajtóversenybe. Hölle Martin megnézte a kecskeméti, 2004-es világbajnokságot is, majd mikor megtudta 2008-ban, hogy gyermekeknek is rendeznek egy pónifogathajtó versenyt, rájött, hogy ő mindenképp szeretne ott lenni, olvasható a Takarék Családi Magazin őszi számában.
Hölle Martin szerint a fogathajtás közös munka: fontos a hajtó, és fontosak a lovak is egyaránt. Hiába jó a hajtó, ha nem jók a lovai, és fordítva.
Ha minden nap dolgozom a lovaimmal, akkor hamar összeszokunk. Amikor 2017-ben megnyertük a kettesfogathajtó-világbajnokságot, az volt a második szezonom a fogattal. De ehhez szerencse is kell, mert előfordul, hogy egy jó ló és egy jó hajtó nem tud együttműködni.
– mondta el Hölle Martin.
Az ifjú világbajnok gimnazistaként még könnyen meg tudta oldani a felkészülést a tanulás mellet, mert az igazgató segített neki, azonban ez az egyetemen már nehezebb dió volt. Mivel a fogathajtás nem olimpiai sportág, ezért nem lehetett külön elbírálás alá venni, hiába volt Martin akkor már világbajnok. Emiatt át kellett szerveznie az edzéseket, és a tavaszi időszakban nem is tudott versenyezni, csak a vizsgák után.
Hölle Martin nem Magyarországon, hanem Hollandiában készül a megmérettetésekre, elmondása szerint ha itthon maradt volna annak idején, akkor ma nem lennének ilyen eredményei.
Hiába vannak jó nevű edzők, hajtók, a mostani versenyrendszer és követelmények már túlnőttek rajtunk. Amikor 2013-ban döntöttem, akkor Hollandiában voltak a legjobb edzők, tőlük szerettem volna tanulni. Amíg együtt tudunk dolgozni, és jók az eredményeink, addig nem akarok változtatni.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– mondta Hölle Martin.
Az edzések igen kemények, Martin elmondása szerint heti hat nap edz, hét lóval. Minden este megbeszéli a másnapi programot az edzőjével. Martin reggel 9-től egyes fogattal kezd, utána délután ötig edz: hajt egyes és kettes fogatot, valamint duplafutószárat is. Évente négy-öt versenyen vesz részt, az utolsó a legfontosabb számára, a többi pedig a felkészülés része.
Most a legfontosabb a szeptemberi drebkaui világbajnokság, szeretnék minél jobban teljesíteni – és a „jó” csak az első hely lehet. 2021-ig, a következő világbajnokságig még kettes fogatot hajtok, utána szeretnék négyes fogattal versenyezni. Ez a királykategória, a legnagyobb presztizs. És muszáj váltani, hogy újabb kihívás legyen a hajtó, illetve a csapat előtt.
– mesélte Hölle Martin.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







