Az egyes alapvető élelmiszerek esetében megmaradt az ársapka, így most április végéig lesz életben az élelmiszerárstop. De mit is jelent ez pontosan a magyar vásárlók számára?

Brutális áremelkedés jöhet? Mutatjuk, mire számíthatunk 2023-ban

2022. december 20. 10:02

Várhatóan a következő évben sem dőlhetünk hátra, hiszen az élelmiszerárak emelkedése folytatódni fog a szakemberek szerint. Sőt, az előrejelzések szerint jövőre még nagyobb drágulást tapasztalhatunk majd a boltokban. Az egyes alapvető élelmiszerek esetében megmaradt az ársapka, így most április végéig lesz életben az élelmiszerárstop. De mit is jelent ez pontosan a magyar vásárlók számára? Mire számíthatnak, mi várható az élelmiszerárak terén a következő hónapokban? Az Agrárszektor ennek járt most utána.

2023 első hónapjaiban az élelmiszerek árának emelkedésére lehet számítani. Nagyon sok termék esetében a megdrágult energiaköltségek most épülnek be a termelési költségek közé. Ez egy olyan jelentős extra költségtényező, ami miatt kizárt, hogy bármelyik állati termék árszintje csökkenjen

- mondta el az Agrárszektor kérdésére Raskó György.

Ahogy a szakember mondta, a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy növekedni fognak az árak, ugyanis komoly áremelkedések történtek a német sertéspiacon. Ez pedig azért fontos hír, mivel a magyar felvásárlók is ezt figyelik, és ezeket az árfolyamokat fizetik a termelőknek. Hozzátette, hogy a takarmányok ára csökkent a nemzetközi tőzsdéken, de ennek a hatása most és jövő tavasszal, vagyis az elkövetkező 5-6 hónapban még nem fog érvényesülni Magyarországon, mert ott mindig késleltetett ármozgás van: amikor gabona, kukorica, olajos magvak drágábbak lesznek, azt az állattartók nem építik be az áraikba azonnal.

A következő fél évben az árcsökkenés kizárt, függetlenül attól, hogy a takarmányok olcsóbbak lettek

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

- tette hozzá Raskó György.

Lehetnek-e, avagy lesznek-e még új árstopos élelmiszerek? Mi várható az üzemanyagárstop megszüntetése után? Meddig maradhat az árstop Magyarországon? Ezekre és sok más fontos kérdésre is választ kapunk a portál teljes cikkében, ide kattintva.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. november 16. vasárnap
Ödön
46. hét
November 16.
A flamenco világnapja
EZT OLVASTAD MÁR?