A zalai borvidék borászai komoly kihívásokkal néznek szembe: az aranyszínű sárgaság fitoplazma fertőzés 2025-ben több mint 215 ezer szőlőtőkét tett tönkre.
Egy fiatal farkas egyed a Fertő tó felől érkezve, az Alpokalja vonulata mentén haladt tovább a Vértes irányába – derült ki a Gruppe Wolf Schweiz természetvédelmi csoport közleményéből. Ezek szerint Észak-Vasban is megfordult a vadállat.
Az elmúlt években a vaol.hu-n többször is hírt adtak arról, hogy a magyar–osztrák határ közelében a vadászok farkast véltek látni. 2021 decemberében nyilvánosságra hozták egy éjszakai vadkamera felvételét. Az ausztriai szakemberek akkor egyértelműen nem tudták megállapítani, hogy aranysakálról vagy farkasról van szó. Most azonban bizonyosak benne: farkast láttak, írja a vaol.hu.
A Gruppe Wolf Schweiz természetvédelmi csoport a közösségi oldalán tett közzé egy térképet. Ezen jól látható, hogy az M237 jelű fiatal farkas egyed Vas vármegye határán is megfordult. A vélhetően 2021-ben született, hím farkas tavaly tavasszal hagyta hátra a svájci Stagias-falkát, azóta számtalan országutat és folyót keresztezett keletre vezető útja során.
Bécstől északra, a Dunánál a megjelölt farkas irányt váltott, majd a Fertő-tó térségében átlépte Magyarország határát, innen az Alpokalja vonulata mentén, vármegyénken keresztülhaladva érkezett meg a Vértesbe. Most Várpalota vagy Mór térségében tartózkodhat, a falkától mintegy 750 kilométerre légvonalban – mindez onnan tudható, hogy a társaság 26 falka sorsát kíséri figyelemmel, és néhány állatot jeladóval is ellátott.
A farkas esetében az a több mint hétszáz kilométer nem mondható nagy távolságnak, főként, hogy mindezt egy év alatt tette meg
– mondta el a lapnak Szinetár Csaba zoológus. Az egyes példányok naponta akár száz kilométert is képesek megtenni. A szóban forgó példánynak számos nehezítő tényezővel is meg kellett küzdenie. Ilyenek az autópályák mentén haladó vadvédelmi kerítések, a nagyvárosok és persze az ember közelsége. A fiatal hímek esetében teljesen természetes, hogy az idősebbek hatására, még az ivarérés előtt elhagyják a falkát.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ezek az elvándorló egyedek távolabb élő falkákhoz csatlakoznak. Hazánkban ezt nagy valószínűséggel az Északi-középhegységben, a Börzsönyben, a Bükkben teheti meg a figyelemmel kísért egyed, ha az eddigi útvonalát tudja folytatni. Az alkalmazkodóképességéről és kitartásáról híres ragadozó – minden mai kutyafajta őse – kerüli az embert.
A Répcevölgye Vadásztársaság elnöke, Király Lajos ugyancsak értesült arról, hogy térségünkben is járt a farkas. Látni azonban nem látták. – A térségben a legnagyobb problémát az jelenti, hogy néhány éve megtelepedett az aranysakál. A falkában vadászó állatok nagy veszélyt jelentenek az itt élő vadra – jegyezte meg a vadásztársaság elnöke.
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon – a te lakhelyed is rajta van?
Tippeljetek, 2025-ben hol volt a legveszélyesebb élni Magyarországon: Budapesten, Heves megyében vagy Jászapáti környékén? A HelloVidék most utánajárt,
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







