Döbbenetes látlelet készült a hazai erdőkről! Tájegységnyi szinten szűnnek meg a természetes élőhelyek: a védett erdők fái az erőművekbe kerülnek.
Dagad a botrány: utcára vonultak Gödön az akkugyárak ellen; kikészíti a zaj is a helyieket
A tüntetést a Göd-ÉRT Egyesület szervezte, ami már évek óta küzd a gödi Samsung-gyár ellen. A tiltakozásra más településekről – többek között Debrecen, Győrszentiván, Tata – is érkeztek résztvevők. A tüntetők végigsétáltak a kertváros utcáin, majd a Samsung-gyárhoz vonultak, ahol a vállalat PR-igazgatójának, Paplanos Péternek és a kormány képviselőinek – Kanász-Nagy Máté, Szabó Tímea, Szabó Rebeka és Tordai Bence – is átadták petícióikat. A vonulásról a Göd-ÉRT Egyesület Facebook-oldalán egy rövid videót is közzétett.
A tiltakozás apropóját a szervezet szerint az adta, hogy a helyi „különleges gazdasági övezet (KGÖ) kijelölésével a várost megfosztották a 420 hektáros iparterület adóbevételeitől, és ezzel a védekezésre fordítható forrásoktól is”, írja a Telex.
A helyieknek nemcsak a gyár hűtőtornyainak állandó zaja okoz problémát, hanem a város infrastruktúrájának amortizálódása is, valamint az, hogy a lakóövezetben sok a veszélyes anyagokat szállító teherautó.
A Göd-ÉRT Egyesület elnöke, Bodnár Zsuzsanna azt mondta, hogy „sírva fakadt, mikor ő is megtapasztalta, milyen zajjal kell együtt élnie több száz embernek, akik az ágyukból nézik a Samsungot”. Szerinte ennek a gyárnak „nincs olyan épülete vagy épületrésze, amely az engedélyeknek megfelelően készült volna el”, ezért is kérték a szervezők a magyar államot, hogy ne csak az állampolgárokkal igyekezzenek betartatni a törvényeket, hanem az ide érkező multinacionális vállalatokkal is.
Az egyesület követeli, hogy az építkező gyár biztosítsa a dolgozók és a helyiek biztonságát is, tegyék kötelezővé a lakossági monitoring rendszerek kiépítését, valamint a gyár köré épüljön védőerőd. Mindemellett hozzák nyilvánosságra azokat az adatokat, hogy a gyár milyen és mennyi veszélyes anyagot juttat a levegőbe és a talajvízbe.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A tüntetésen felszólalt a város volt alpolgármestere is, Hlavács Judit, aki szerint nagyon megható, hogy a tüntetésre nem csak gödiek jöttek el, „ezzel teljesült a Göd-ÉRT Egyesület első célja”. „Amikor 2016-ban kiderült, hogy a Samsung akkumulátorgyárat épít ide, egyedül voltunk. Az egyesület 2020-ban alakult, és mostanra megtörtént az első áttörés. Tulajdonképpen az egész ország az akkumulátorgyárakról beszél” – tette hozzá a volt alpolgármester.
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon – a te lakhelyed is rajta van?
Tippeljetek, 2025-ben hol volt a legveszélyesebb élni Magyarországon: Budapesten, Heves megyében vagy Jászapáti környékén? A HelloVidék most utánajárt,
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







