Az adatok azt jelzik, hogy a 2025 második felében kezdődött gazdasági fellendülés fokozatosan erősödött.
Kedden több helyen várható eső, zivatar, néhol jégeső, villámlás és szélerősödés is előfordulhat. Napközben 24 és 31 fok között alakul a hőmérséklet. A folytatásról pedig röviden hozzuk az információkat!
Az Országos Meterolorólgai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint zápor, esetleg zivatar északkeleten, kisebb eséllyel délnyugaton valószínű, míg az ország déli területein inkább az eső lesz a jellemző. "Az északnyugatira forduló szél nagy területen megerősödik, helyenként viharossá is fokozódik" - írják a honlapjukon. Hozzáteszik: a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 31 fok között valószínű, az Alföld délkeleti részein lesz a legmelegebb. Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő.
"Kedden elsősorban a keleti, északkeleti megyékben alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket átmeneti viharos széllökés (~60-70 km/h), kisméretű jég és intenzív csapadékhullás kísérhet" - írja a met.hu. Hozzáteszik: másodsorban, jóval kisebb eséllyel délnyugaton az eső, zápor mellett fordulhat elő beágyazott zivatar, arrafelé az egymást követő intenzív gócokból lokálisan akár 20-30 mm mennyiségű csapadék is összejöhet.

A folytatásban
Az Időkép előrejelzése szerint kedden egy érkező hidegfront hatására nyugat felől megnövekszik a felhőzet. Napközben több helyen alakulhat ki eső, zápor, északkeleten zivatarokra is számítani lehet. Az északnyugatira forduló szél többfelé megerősödik, néhol akár viharos lökések is lehetnek. Délután 23-30 fok között alakul a hőmérséklet.
Szerdán kezdetben sok felhő lesz felettünk, melyből a Dunántúlon és délen eshet az eső. Délutánra felszakadozik a felhőzet, kisüt a nap, de a megnövekvő gomolyfelhőkből záporok, zivatarok alakulhatnak ki több helyen. Élénk, helyenként erős lökések kísérhetik az északnyugati szelet. Felfrissül a levegő. Hajnalban 12-18, délután 21-27 fokot mérhetünk.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Csütörtökön napos-gomolyfelhős időre van kilátás, csak néhol északon és az Alföldön alakulhat ki rövid zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél még több helyen megélénkül. Hűvösebb lesz kicsit a reggel, 8-15 fok között alakulhatnak a minimumok. Délután pedig 22-28 fok várható.
Pénteken fátyol- és gomolyfelhők csak időként zavarhatják a napsütést. Számottevő csapadék nem valószínű. A Dunántúlon élénk, helyenként erős lehet a délies szél. Délutánra 26 és 31 fok közé melegedhet a levegő. Hétvégén egy hidegfront hatására ismét több zápor, zivatar alakulhat ki a nyári melegben.
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon – a te lakhelyed is rajta van?
Tippeljetek, 2025-ben hol volt a legveszélyesebb élni Magyarországon: Budapesten, Heves megyében vagy Jászapáti környékén? A HelloVidék most utánajárt,
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







