Az eurót reggel hét órakor 391,34 forinton jegyezték az előző esti 391,26 forint után.
Novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a Continentaltól. A cég azt közölte, hogy a piaci folyamatok, valamit az elmaradó megrendelések miatt döntöttek a leépítés mellett.
A gyári faliújságokra kitett tájékoztatóból értesülhettek a dolgozók, hogy elbocsátások lesznek a makói Continentálnál, de erről hivatalosan bennünket nem értesítettek – állította a Népszavának Hajdú Roland, a gyárnál működő szakszervezet titkára. A vállalattól novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el.
Hajdú Roland szerint nem zárta, ki, hogy az üzemi tanács esetében ez megtörtént, noha erről ismeretekkel nem rendelkezik. Az ötven elbocsátott munkavállaló között nagy számban találhatóak olyanok, akik munkaviszonya elérte, sőt meghaladta a húsz évet a makói gyárban. Állítsa szerinte sok esetben a legtapasztaltabb magyar munkavállalókat küldték el a gyárból, az indokokról pedig a sajtóból értesültek.
Jelenleg csaknem százötven indonéz munkás dolgozik a gyárban, a szakszervezeti titkár szerint pedig az a vezetés célja, hogy minél kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza az alkalmazottakat. A külföldi munkavállalók esetében ez azzal is alátámasztható, hogy több ezer kilométerre hazájuktól érdekérvényesítési lehetőségeik nagyon korlátozottak.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
Kiszállt az állam az idősellátásból, de ezek a magyar falvak zseniális megoldást találtak a krízisre
Civil kezdeményezések és közösségi összefogás veszi át az idősellátás feladatait több baranyai faluban – mutatja a Corvinus Egyetem és az ELTE TK friss kutatása.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







