A magvak fogyasztása, tünetmentes időszakban, nem növeli az egyik gyakori vastagbélgyulladás, az ún. divertikulitisz kockázatát, sőt akár enyhén csökkentheti is.
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírbátor egyik állattartó telepén, az érintett pecsenyekacsa-állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van - közölte a hivatal hétfőn.
Mint írták, a mintegy 115 ezer állatot számláló telepen a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek jelentkezése hívta fel az állattartó figyelmét a fertőzés gyanújára. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát igazolta az elhullott állatokból.
A gazdaság körül kijelölték a három kilométer sugarú védőkörzetet és megállapították a tíz kilométer sugarú felügyeleti körzetet - olvasható a közleményben. A Nébih felhívja az állattartók figyelmét, hogy a madárinfluenza veszélye folyamatosan fennáll; akkor sem csökkenhet a járványvédelmi fegyelem, ha éppen nincsenek kitörések az országban.
Közleményében a hivatal továbbra is arra kéri a baromfitartókat, mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy megakadályozzák a vírus állományukba történő bekerülését. A madárinfluenza baromfitelepre való bejutásának kockázatát csak a biológiai biztonsági intézkedéseket szigorú és következetes betartásával lehet minimálisra csökkenteni - tették hozzá.
Az ország legnagyobb vidéki könyvünnepe startol: Szörényi Levente és Szabó T. Anna ott lesz – és te?
Darvasi László, Vámos Miklós - még néhány név a sztárvendégek közül. A Győri Könyvszalonra idén is érdemes lesz kilátogatni, hiszen a könyvújdonságok mellett számos remek...
Döbbenet, mire figyelmeztetnek a hazai szakemberek: illegális erdőlezárásokkal sokkolják a túrázókat
Figyelem: ne dőlj be a kamu lezárásoknak! A Bükkben mostanság kétféle „piros-fehér szalag” létezik. Ha erre túrázol, jobb ha megtanulod felismerni, melyik az igazi!
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








