7 °C Budapest
New York, 2023. november 6.Donald Trump volt amerikai elnök az ellene és két gyermeke ellen csalás vádjával indított polgári per tárgyalásán New York állam Legfelsõbb Bíróságának tárgyalótermében 2023. november 6-án. A volt elnök,

Komoly gond lehet Donald Trump egészségével: megdöbbentő hibát vétett az amerikai elnök a közönség előtt

2026. március 13. 20:16

Újabb aggodalmak merültek fel Donald Trump amerikai elnök egészségi állapotával kapcsolatban, miután a nézők látható memóriazavart tapasztaltak nála egy élő televíziós közvetítés során - írta meg a Mirror.

Trump a Fehér Házban, feleségével, Melania Trumppal közösen tartott rendezvényt a nők történelmi hónapja alkalmából. Beszéde során korábbi munkatársát, Kellyanne Conwayt méltatta, aki 2017 és 2020 között volt az elnök vezető tanácsadója. A jelenlévőknek és a tévénézőknek azonban egyaránt feltűnt, hogy az elnök láthatóan összekeverte Conwayt a jelenlegi sajtófőnökével, Karoline Leavitt-tel.

Trump dicsérő szavakkal illette Conwayt. Kijelentette róla, hogy "fantasztikus", és megköszönte neki, ahogyan "bemegy, és rákiabál a médiára". A közönséghez fordulva pedig a következőt kérdezte: "Kellyanne Conway – hallott már róla valaki?"

A közösségi médiában azonnal elindultak a találgatások. Az egyik felhasználó például így reagált: "Összekeveri Karoline Leavittet Kellyanne Conway-jel? Jól hallom?" Sokan ismét az elnök szellemi állapotát firtatták. Ez különösen annak fényében aggasztó, hogy már a hónap elején is egy hasonló incidensre figyeltek fel a nézők. Nemrég pedig egy rejtélyes bőrbetegségre figyeltek fel, amely az amerikai elnök nyakán található.

A 78 éves Trump kognitív képességeinek kérdése régóta visszatérő téma az amerikai közéletben. Az ehhez hasonló, élő adásban rögzített pillanatok pedig minden alkalommal újabb vitákat gerjesztenek arról, hogy az elnök mennyire alkalmas a hivatalának ellátására.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Címlapfotó: Eduardo Munoz, MTI/MTVA 

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 17. 17:28