Az egykori BM-üdülő évek óta üresen áll a Balaton partján. A kommentek szerint hosszú évek óta nem történt felújítás, miközben az épület falai között igazi...
Két éve hiába várták felbukkanását: kész szenzáció, milyen ragadozót videóztak a Gerecsén
A Gerecsén most egy különösen ritka látogató is feltűnt: vadmacska került lencsevégre. Ez az esemény igazi szenzáció a természetvédelem számára, hiszen erről a területről eddig szinte alig álltak rendelkezésre adatok a faj jelenlétéről.
Szabó Máté, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre 2022 óta fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy bizonyítékot találjon a vadmacska létezésére a Gerecsében. A munkája során kihelyezett vadkamerák jelentették a legnagyobb segítséget, és most, 2024 elején végre eredményre vezetett ez a kutatás.
A nemzeti park Facebook-oldalán megosztott bejegyzés szerint ez az első dokumentált felvétel a vadmacskáról ezen a területen:
Szabó Máté elmondása szerint a vadkamerák kihelyezése nemcsak a vadmacska jelenlétének bizonyítására szolgál, hanem a faj viselkedésének, szokásainak mélyebb megértéséhez is hozzájárulhat. A mostani felvétel egyúttal arra is felhívja a figyelmet, hogy mennyire fontos a természetes élőhelyek védelme és a biodiverzitás fenntartása.
De honnan veszik, hogy vadmacskát láttak?
A vadmacska (Felis silvestris) Európa őshonos ragadozó emlősei közé tartozik, amely a házimacskához hasonló megjelenésű, de vadabb külsejű és természetű. Rendkívül óvatos állat, amely általában sűrű erdőkben él, és éjszakai életmódot folytat. Pontosan ezek a tulajdonságai teszik olyan nehézzé a megfigyelését és kutatását.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ahogy a Facebook poszt alatt egy kommentben is olvasható, a vadmacskát a legkönyebben úgy ismerjük fel, hogy megnézzük a farkát, ez ugyanis árulkodó. A vadmacskáé vastag, bolytos, kör körös mintú. De néha csak genetikai vizsgálattal tudják kideríteni, pl ha kismacskákat találnak a prérin, hogy melyik fajhoz tartozik.
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon – a te lakhelyed is rajta van?
Tippeljetek, 2025-ben hol volt a legveszélyesebb élni Magyarországon: Budapesten, Heves megyében vagy Jászapáti környékén? A HelloVidék most utánajárt,
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







