10 °C Budapest
A kép Tel Avivban, Neve Tzedek negyedben készült.

Kész, vége, bezár a Fő tér közeli kultikus vidéki étterem: belefáradtak, nincs tovább

2025. március 26. 16:15

Hamarosan megint egy ikonikus hellyel kevesebb lesz Szombathelyen, végleg bezár a Gekko Pub – közel 21 év után búcsúzik az ikonikus, Fő tér közeli vendéglátóhely.

Húsz év működés után lehúzza a rolót Szombathely egyik ikonikus vendéglátóhelye, a Gekko Pub – jelentették be a tulajdonosok a hely hivatalos Facebook-oldalán. A közlemény szerint a vendégek május 4-én, vasárnap nyitják ki utoljára a pubot.

"A két évtized alatt rengeteg szép emléket és közös pillanatot éltünk meg Veletek. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki velünk tartott ezen az úton, és részese volt ennek a különleges közösségnek" – írták a tulajdonosok. A döntés hátterében személyes okok állnak: a csapat úgy határozott, szeretnének több időt a családjukkal tölteni, illetve új irányokba elindulni.

A bezárást követően az üzlethelyiség kiadóvá válik, így a vállalkozó szellemű érdeklődők előtt nyitva áll a lehetőség, hogy új életet leheljenek a jól bejáratott helyszínbe. A Gekko Pub évek óta stabil szereplője volt a szombathelyi vendéglátásnak, sokak számára pedig nemcsak egy étterem, hanem találkozóhely is volt.

Nincs könnyű helyzetben a vidéki vendéglátás

Az elmúlt időszakban több vendéglátóhely és számos belvárosi üzlet vált eladóvá vagy kiadóvá Szombathelyen. Ahogy a HelloVidék is beszámolt róla, hogy eladó a legendás Május 1 Étterem, a Park Hotel Pelikán, a Savaria Hotel is. Legutóbb a hapártiak kedvenc helye, az óriási adagokról íres Szőlőskert Vendéglő is felkerült a listára.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az Ingatlan.com-on böngészve mi magunk is meglepődtünk: jelenleg 12 vendéglátóipari egységet kínálnak eladásra Szombathelyen. Köztük van a város egyik legjobb pizzériájaként számon tartott Sörpatika is, amely új tulajdonosát keresi. A hangulatos, romkomos belső udvaráról is ismert söröző több mint 20 éve működik már Szombathely belvárosában. A nagy forgalmú pub-pizzériát most 174,9 millió forintért kínálják eladásra.

Az eladó vagy kiadó helyiségek hátterében sokféle ok húzódhat meg, ám egy dolog biztos: a vendéglátóipar jelenleg nehéz helyzetben van. A helyzete jelenleg kettős: míg Budapest egyre népszerűbb a turisták körében, és gasztronómiai kínálata évről évre bővül, addig a vidéki éttermek sok esetben alacsony kereslettel, gazdasági nehézségekkel és kulturális akadályokkal küzdenek - nyilatkozta Herczeg Zoltán, a Dining Guide TOP100 Étteremkalauz felelős kiadója nemrégiben a Pénzcentrumnak.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?