Az árusok már hajnalban elkezdhetnek kipakolni, a nézelődőknek reggel 7-től érdemes érkezniük, és a vásár nagyjából 12 óráig tart.
Bakancslistás rémület: nem hiszed el, mi rejtőzik a Mecsek elfeledett horror alagútjában – Videó
A Mecsek erdejében, Abaliget közelében különös, sötétbe vesző alagút tárul a kíváncsi túrázók elé. A 19. század végén épült vasúti alagút mára elhagyatottan áll a fák között – a turisták és fotósok egyik kedvenc, mégis hátborzongató célpontjaként.
A Fortepan archívuma szerint az alagutat 1882-ben építették a Dombóvár–Pécs vasútvonal részeként, és közel 91 éven át szolgálta a vonatközlekedést. A vasútvonal ezen szakasza azonban 1973-ban megszűnt, amikor a MÁV egy új, korszerűbb nyomvonalat épített a régit kiváltva. A döntésben szerepet játszott az elavult szerkezet és a kanyargós, meredek pálya, amely már nem felelt meg az akkori közlekedéstechnikai elvárásoknak - írta a 7300.hu.
„Az alagút fala téglából épült, de az elmúlt évtizedekben az időjárás és a természet ereje komoly károkat okozott benne.” – erősítette meg a helyszíni bejárás alapján Ujfalusi Máté, aki fényképeken is dokumentálta a látványos állapotokat. A kétirányból bejárható alagút közepe azonban falazással elzárt, így már nem átjárható teljes hosszában.
Az Abaliget felőli (déli) oldalon azonban még mintegy 150 métert lehet sétálni a hűvös, nyirkos falak között, melyeket moha és zuzmó borít. A hely egyre népszerűbb az urbex-fotósok, drónvideósok és túrázók körében.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A környéken Becsky András is forgatott, videójában részletesen bemutatja a bejárható szakaszt és az építmény történetét. Felvételei a közösségi oldalakon is elérhetők.
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon – a te lakhelyed is rajta van?
Tippeljetek, 2025-ben hol volt a legveszélyesebb élni Magyarországon: Budapesten, Heves megyében vagy Jászapáti környékén? A HelloVidék most utánajárt,
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







