A tapasztalt szolnoki vadász elmondta: három évtizede járja a terepet, és bár sok kidobott holmival találkozott már, ilyet még soha sem látott.
Lomtalanítás Pécs 2025 ősz: itt az összes őszi lomtalanítási dátum, minden utca, tér, dűlő
A 2025. évi őszi lomtalanítás Pécsen szeptember 1-je és november 4-e között lesz. A pontos dátumokat utcánkénti bontásban tette közzé a Dél-Kom Kft. a korábbi évek gyakorlatának megfelelően. Egyes utcákban előzetes bejelentés alapján viszik a lomot, a bejelentést célszerű minél előbb megtenni, nehogy lejárjon a határidő.
Környezetvédelmi és városképi szempontokat szem előtt tartva, a közszolgáltató által megadott időpont előtt és a szállító jármű érkezéséig lomot a közterületre előzetesen kirakodni tilos! A Dél-Kom Kft. utcák, utcarészek, egyéb közterületek szerint adta meg, hogy pontosan hol mikor lehet a lomokat kikészíteni szeptembertől.
Lomtalanítás Pécs 2025 ősz: itt az összes őszi dátum utcák szerint
Pécsen tavasszal már volt egyszer lomtalanítás, de ősszel is szokott lenni minden évben egy forduló. Mikor lesz Pécsen lomtalanítás 2025 őszén? A Dél-Kom Kft. közlése szerint a 2025. évi őszi lomtalanítás szeptember 1-je és november 4-e közt valósul meg. Az egyes közterületekre vonatkozó pontos dátumok az alábbi táblázatban érhetők el. A szolgáltató által közzétett táblázatban nagyjából névsorrendben találhatók meg az utcák, viszont ajánjuk a kereső használatát. Érdemes arra is figyelni, hogy lehetséges: egy-egy utca különböző szakaszaira különböző dátumok vonatkoznak. Az is előfordul, hogy bizonyos utcákból más utcákra kell kikészíteni a lomot a könnyebb elszállíthatóság érdekében.
A táblázat azokat az utcákat is felsorolja, ahol nem viszik el automatikusan az őszi lomtalanítás keretében a lomot, hanem külön be kell jelenteni az erre való igényt ezen az űrlapon. Fontos, hogy a bejelentéseket szeptember első napjaiban lehet legkésőbb megtenni!
Hogyan kell bejelenteni a lomtalanítási igényt? A Dél-Kom tájékoztatása szerint amennyiben a lomtalanítást igénybe kívánják venni, úgy az erre vonatkozó bejelentést írásban, az igénybejelentő lap kitöltésével és aláírásával tudják kezdeményezni. A kitöltött nyomtatvány a Dél-Kom Nonprofit Kft. részére eljuttatható személyesen leadva az ügyfélszolgálati irodákban (Búza tér 8/b. vagy Siklósi út 58.), postai úton a 7602 Pécs, Pf. 176 címre, vagy küldhető szkennelt (fotó) formában a lomtalanitas@delkom.hu e-mail címre.
Amennyiben a lomtalanításról további információra lenne szükségük, személyesen az ügyfélszolgálati irodákban, telefonon a 72/805-310, illetve a 72/805-302 tudnak érdeklődni. Az igények bejelentésének őszi határideje: 2025. szeptember 5. (péntek). Az ingatlant érintő lomtalanítás időpontjáról a közszolgáltató a határidő lejártát követően, az igények összesítése után a megadott elérhetőségen (telefon vagy e-mail) tájékoztatja az igénylőket.
Fontos, hogy a környezetvédelmi és városképi szempontokat szem előtt tartva, a közszolgáltató által megadott időpont előtt és a szállító jármű érkezéséig lomot a közterületre előzetesen kirakodni tilos!
Érdemes ügyelni a pontos dátum betartására, más időpontban kihelyezett lomot ugyanis nem szállítanak el. A nem megfelelő napon és időben való kihelyezés pedig hatósági intézkedést vonhat maga után! A szállítási napon és időpontban szükséges a tulajdonos vagy meghatalmazottja otthon tartózkodásának biztosítása. A lomok kirakodása az ingatlanból a megrendelő feladata, a Dél-Kom munkatársai az ingatlanba nem léphetnek, ezért kérik, hogy a kirakodáshoz szükséges munkaerőt biztosítani szíveskedjenek.
Mit szállítanak el és mit nem?
A lomtalanítás keretén belül elszállítják a háztartásokban feleslegessé vált, a rendszeresített hulladékgyűjtő edényben méretük miatt el nem helyezhető, kiselejtezett lom hulladékot (pl. nagyobb méretű berendezési tárgyakat, bútorokat, ágybetéteket stb.). A bútorokat a hatékonyabb helykihasználás, a gyorsabb munkavégzés érdekében kérik, hogy szétszerelve adják át a közszolgáltatónak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A zsákok, dobozok megtöltésénél kérik, figyeljenek arra, hogy azok kézi erővel mozgathatóak legyenek, emeléskor a súly miatt ne szakadjanak ki, és ne tartalmazzanak a rakodást végző személyt veszélyeztető anyagokat, például üvegdarabot, mely kivághatja a zsákot, és megsértheti Dél-Kom munkatársait.
Lomtalanításkor kihelyezett zsákok, dobozok maximális súlya 25 kg.
A lomtalanítás keretén belül nem szállítanak el (abban az esetben sem, ha a kihelyezett hulladék részben tartalmazza az alábbiakat):
- építési, bontási törmeléket (pl. beton, azbeszttel szennyezett építőanyag, pala, tégla, csempe, ragasztó, cserép, kerámia és azok keveréke, WC csésze, mosdókagyló, ablaküveg, síküveg);
- fémhulladék (pl: vasalatok);
- a kerti biohulladékot (pl. fanyesedék, faág, lomb);
- háztartásokban keletkező vegyes hulladékot (kommunális hulladék);
- elkülönítetten gyűjthető papír, műanyag, fém- és üveg hulladékot;
- ipari, mezőgazdasági vagy szolgáltatási tevékenység során képződött fém- és egyéb hulladékot; (pl: autóalkatrész, szerszámok);
- állati tetemet, trágyát vagy más undort keltő anyagot tartalmazó hulladékot;
- gumiabroncsot;
- elektronikai hulladékot (pl., háztartási gépeket, számítástechnikai eszközöket, ezek alkatrészeit, szórakoztató eszközöket - rádió, TV, lejátszók, szerszámgépeket);
- veszélyes hulladékot (pl. akkumulátor, festékes-, vegyszeres doboz, hígító, permetezőszer maradék, olajos hulladék, gyógyszer stb.).
Építési törmelék, kerti biohulladék, elektronikai hulladék, veszélyes hulladék stb. a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt., valamint a Dél-Kom Nonprofit Kft. Általános Szerződési Feltételeiben szabályozottak szerint helyezhető el a város három hulladékudvarában:
- Eperfás út 3.: hétfőtől szerdáig 12:00-20:00; csütörtöktől szombatig 08:00-16:00
- Szigeti tanya 12-14.: hétfőtől szerdáig 12:00-20:00; csütörtöktől szombatig 08:00-16:00
- Postagalamb u. 3.: hétfőtől szerdáig 12:00-20:00; csütörtöktől szombatig 08:00-16:00
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







