A Greenpeace közzétett jelentése szerint súlyos azbesztveszély lehet Magyarországon – játszóterek és közterületek is érintettek. A bozsoki polgármester viszont egészen mást állít.
Vicces nevű madarak lepték el az Alföld titkos rétjét: ezt lehet tudni az éles karmú ragadozókról + Fotó
A szokásosnál néhány héttel később, november közepén jelentek meg az első telelő gatyás ölyvek a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén. Ez a különleges ragadozómadár az Eurázsia és Észak-Amerika északi részének tundráin, erdős tundráin költ, hazánkban pedig rendszeresen telel, főként az Alföldön. A telelő populáció nagysága évente változik, a helyi táplálékkínálattól függően.
A gatyás ölyv az egerészölyvnél kissé nagyobb és hosszabb szárnyú. Neve a madár jellegzetes tollazatára utal: csüdje teljesen tollas, farktollain pedig fehér alapon fekete végszalag húzódik. Fészket költőhelyén mind a talajon, mind fákon készít; fészekalja 2–5 tojásból áll, melyekből 28–31 nap múlva kelnek ki a fiókák, amelyek 40–42 nap alatt válnak röpképessé - írta közleményében a kmnp.hu.
Táplálékát elsősorban rágcsálók, például lemmingek, hazánkban főként mezei pocok alkotják, ritkábban kisebb madarakat is fogyaszt. Vadászat közben a föld felett szitálva, kiemelkedő pontokról vagy akár a földön ülve lesi zsákmányát. A Kis-Sárréten a telelők száma az elmúlt években 10–15 példány között ingadozott, főként Mezőgyán és Vésztő térségében, ezért nem számít gyakori madárnak.
Idén a mezei pocok és a güzüegér állománya átlagosnál nagyobb, így a Kis-Sárréten egy-egy gatyás ölyv megfigyelése is nagyobb eséllyel adódik. A madár gyakran társul egerészölyvekkel, így a megfigyelésük egyben a ragadozómadarak téli életmódjának érdekes betekintését is nyújtja.
A Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi szakemberei azt hangsúlyozzák, hogy a telelő gatyás ölyvek megjelenése a helyi rágcsáló-populációk egészséges állapotára is utal, és a Kis-Sárrét madárfaunájának különleges látványossága lehet a téli hónapokban.
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon – a te lakhelyed is rajta van?
Tippeljetek, 2025-ben hol volt a legveszélyesebb élni Magyarországon: Budapesten, Heves megyében vagy Jászapáti környékén? A HelloVidék most utánajárt,
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







