Új áruház épül Csepel–Királyerdőben: a régóta várt fejlesztést ünnepélyes alapkőletétellel indították el. Még egy időkapszulát is elhelyeztek a helyszínen, ahol egy Lidl áruház épül.
Ennyi volt, kihátrálnak a botrányos adó mögül: rengeteg magyar lélegezhet fel, nem kell majd befizetni
Körmenden fél év után kivezethetik a nagy ellenállást kiváltó telekadót, miután az intézkedés jóval kevesebb bevételt hozott a vártnál. A polgármester inkább a nagy kereskedelmi láncok megadóztatását javasolja a helyiek terhei helyett.
Alig fél év után kivezetheti Körmend önkormányzata a májusban bevezetett telekadót, miután az új adónem komoly ellenállást váltott ki a lakosság és a vállalkozások körében. Szabó Barna polgármester előterjesztése szerint az intézkedést „nagyon rosszul fogadták az érintett adózók”, ráadásul az abból származó bevétel – 23 millió forint – messze elmaradt a várakozásoktól a 4,6 milliárdos költségvetésű városban - írja a nyugat.hu.
A kritikák főként az adó mértékét és igazságosságát érintették: többen sérelmezték, hogy az ipari parkban működő körmendi vállalkozásoknak a telekadó mellett iparűzési adót is fizetniük kell. A polgármester szerint a beérkező visszajelzések alapján újra kell gondolni a helyi adózás rendszerét, különösen úgy, hogy számos adóalany a bevallási kötelezettségének sem tett eleget.
Szabó Barna ezért azt javasolja, hogy az önkormányzat a telekadó helyett egy más típusú, elsősorban a nagyobb kereskedelmi létesítményeket érintő adót dolgozzon ki. Úgy véli, a városban működő nagy áruházláncok megadóztatása jóval kedvezőbb fogadtatásra találna, mint a jelenleg bevezetett, szélesebb kört érintő telekadó.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







