Új üzletággal, földhitelezéssel bővítheti tevékenységét a Földhitel- és Jelzálogbank Rt. hónapokon belül- erre utaltak a vezető kormánytagok a közelmúltban. - írja mai számában a Világgazdaság.
Új üzletággal, földhitelezéssel bővítheti tevékenységét a Földhitel- és Jelzálogbank Rt. hónapokon belül- erre utaltak a vezető kormánytagok a közelmúltban. – írja mai számában a Világgazdaság.
A miniszterelnök hétvégi bejelentése szerint kedvező kamatozású, államilag támogatott földjelzáloghitel-konstrukció bevezetésére készül a kormány, amelynek segítségével a gazdálkodók megvásárolhatnák a Nemzeti Földalap földjeit.
A jelek szerint a konstrukció forgalmazásában kiemelkedő szerepet szán a kormány az FHB-nak, és az új üzletágnak a beindulása után térnek vissza az állami pakett privatizációjára.
A támogatott földjelzáloghitel-konstrukció gondolata nem új, öt-hat éve rendszeresen felmerül annak a bevezetése döntéshozói körökben. Egy életképes, támogatott konstrukció kialakítása ugyanakkor nem könnyű feladat. Meg kell teremteni annak feltételeit, hogy az érintett területek értékeléséhez megfelelő számú szakember álljon rendelkezésre.
Ezen kívül a földhiteleknél kockázatot jelent még, hogy az előre nem látható természeti csapások fizetési nehézségeket okozhatnak a gazdáknál, s erre a kölcsönfeltételek kialakításánál fel kell készülni.
A szétaprózódott egymástól gyakran távol eső, kicsi földterületek ráadásul nehezen hitelezhetők, mert egy esetleges fizetésképtelenség esetén értékesítésük igen körülményes.
(Forrás: Világgazdaság)
FRISS HÍREK
Több friss hír
PC BLOGGER & PODCASTER
Portfolio Checklist
2026. március 16. 16:55
Media1
2025. december 2. 13:23
MEDIA1 | 2026. március 16. 19:13
A budapesti Városházán adták át hétfőn a Csengery Antal-díjat. Ismert tévés műsorvezető és bezárt sz...
Bankmonitor | 2026. március 16. 11:52
A hitelfelvétel mindig nagy döntés a család életében. Szükséges forrást szerezned például egy lakásv...
Holdblog | 2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal | 2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
Hitel legolvasottabb
3
4
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. március 17. 06:30

Pénzcentrum | 2026. március 17. 05:35

Agrárszektor | 2026. március 17. 07:07




