9 °C Budapest

Megérkezett az újabb segítség

Pénzcentrum
2006. április 25. 16:32

295 csépai, szelevényi és tiszasasi árvízveszély miatt kiköltöztetett család számára indított 50 ezer forintos kárelőlegeket gyorssegélyként az Allianz Hungária Biztosító, összesen mintegy 15 millió forint értékben.


Különböző befogadó helyekre érkező családokról lévén szó, a pénz eljuttatása nem egyszerű feladat. A társaság szakemberei felvették a kapcsolatot mind a kiköltöztető, mind a befogadó falvak önkormányzataival, és listákat kaptak arról, hogy az érintett családokat mely településeken helyezték el. Ezt követték a postahivatalokkal való egyeztetések, melynek eredményeként az érintett ügyfelek a befogadó településeken is gyorsan hozzájuthatnak a pénzhez, és fedezhetik a rendkívüli helyzetből fakadó költségeiket. A leggyorsabban természetesen a bankszámlával rendelkezőkhöz érhet el a gyorssegély.

Az Allianz Hungáriának azonban szép számmal vannak olyan ügyfelei is, akik nem a szervezett kitelepítés során, de ugyancsak az árvízveszély miatt kényszerültek arra, hogy elhagyják otthonaikat. Bejelentéseiket minden lehetséges formában várja a társaság: telefonos ügyfélszolgálatán a helyi tarifával hívható 06-40-421-421-es számon vagy az interneten (www.allianz.hu) vagy személyesen a számukra legközelebbi Allianz Hungária fiókban - most éppen a kunszentmártoni az egyik legfoglalkoztatottabb egység.

A csak a Tisza mentén közel háromszáz gyors kárelőleg mellett két nagy folyónk áradása nyomán immár több mint 100 káresetet jelentettek az Allianz Hungária lakossági ügyfelei, a magánemberek, valamint a kisvállalkozók. A kárérték a becslések szerint mintegy 50 millió forint, a kifizetések folyamatosak. Ennek többszöröséről érkezett jelzés a társaság vállalati és mezőgazdasági ügyfeleitől, a kárbecslések itt 250 millió forint környékén mozognak e pillanatban. Mind a Duna, mind a Tisza mentén összpontosítottan dolgoznak a kárrendezők. Ahol az apadás lehetővé teszi, ott a szakemberek azonnal megkezdik a felmérést, a helyreállításhoz pedig soron kívüli előleget is nyújtanak. A következő napokban, hetekben a kárbejelentések további növekedésével számol a hazai piacvezető társaság.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 16. 19:13
A budapesti Városházán adták át hétfőn a Csengery Antal-díjat. Ismert tévés műsorvezető és bezárt sz...
Bankmonitor  |  2026. március 16. 11:52
A hitelfelvétel mindig nagy döntés a család életében. Szükséges forrást szerezned például egy lakásv...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 17. 07:07