-5 °C Budapest

Januári akciók - van megoldás, ne maradj ki belőle!

Pénzcentrum
2007. január 8. 12:00

Kiszemelted? Mit kell tenned, hogy meg is tudd venni? Lassan már a karácsonyi vásárlás körüli emlékek is halványodni kezdenek, és ezzel együtt megérkeztek azok az akciók, amelyek a szemfüles vásárló számára a paradicsomot jelenthetik. Azok ugyanis, akik nem ragaszkodtak ahhoz, hogy az ajándék a fa alá kerüljön, most az 50-70 százalékos akciók között válogatva jóval kedvezményesebben szerezhetik be a szükséges háztartási eszközöket, ruhaneműt vagy éppen lábbelit. Novemberben beszámoltunk arról, hogy a magyarországi kereskedelmi bankok is készülnek az ünnepekre, de vajon az ünnepek utáni vásárlók számára is tartogatnak-e a pénzintézetek meglepetéseket?

A magyar kereskedelmi bankok honlapjait böngésztük végig, hogy választ tudjunk adni a fent feltett kérdésre. Nagy meglepetésre azonban nem számítottunk és nem is ért bennünket. Természetesen találtunk kedvezményes hitelkonstrukciókat bőven, amely normális jelenség, hiszen a bankok is szeretnék kivenni részüket a forgalom fellendüléséből, főként azelőtt, hogy a lakosság megérezni a megszorító intézkedések hatását.

A kedvezményes konstrukciók összetétele azonban megváltozott, míg a karácsony előtti akciók között áruhitellel, bevásárlókártyával, hitelkártyával és személyi kölcsönnel várták a bankok a vásárláshoz szükséges forrást keresőket, addig januárban egyértelműen áthelyeződött a hangsúly a személyi hitelekre és csak elvétve ajánlanak egy-egy másik megoldást.

Ki mit ad a pénzéért?

A személyi kölcsönt preferáló bankok ajánlatai között is jelentős az eltérés azonban abban, hogy ki milyen előnyt biztosítva szeretné az ő konstrukciójának igénybevételére ösztönözni a még piacon lévő hitelt keresőket. Ez azonban az éremnek csak az egyik oldala, a másik oldalon azok a feltételek állnak, amelyek teljesítéséhez a kedvezmények igénybevételét köti a pénzintézet.

Az akciós hitelekre vonatkozó futamidőket, felvehető hitelösszegeket és teljes hiteldíj mutatókat (THM) vázoltuk fel a következő táblázatban. Az infomációk a bankok honlapjairól származnak, azokat 2007. január 7-én gyűjtöttük össze.


Az akciók terén már sokkal vegyesebb a kép, és kedvére és igényei szerint válogathat a leendő adós. Megtalálhatjuk a klasszikus ösztönzőket vagyis a hitelfelvételkori költségek csökkentésére irányuló kedvezményeket és a akciós kamatokat is. Míg az IEB a folyósítási jutalék, addig a HVB az értékbecslési díj, a Raiffeisen pedig a januári törlesztőrészlet és a hitelelbírálati díj elengedésével sarkallja döntésre az ügyfeleket.

Míg a fent említett pénzintézetek célja a kedvezményekkel a hitelfelvételre elérése, addig a többi bank sokkal inkább az aktívabb kapcsolatra való ösztönzést preferálja, a kedvezményes vagy ingyenes számlavezetéssel, vagy éppen különböző bank- és hitelkártyák "ajándékozásával".

Újdonságot leginkább a HVB Bank keretfeltöltődési szolgáltatása jelent, amelynek keretében a bank a 9 hónapig rendesen fizető adós számára újabb hitel felvételét teszi lehetővé, mindehhez pedig ingyenes számlavezetést és bankkártyát ad ajándékba.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

.

Mit kérnek mindezért cserébe?

S hogy a hitelintézetek a különböző akciós konstrukció keretében milyen kedvezmények igénybevételét teszik lehetővé és mindezt mely feltételeket teljesüléséhez kötik, azt vázoltuk fel a következő táblázatban.  


Nem egyoldalú a játék?

S hogy mit kérnek mindezért cserébe? A legtöbb kereskedelmi bank, ha szab feltételt, az mindenképpen számlanyitáshoz, vagy a jövedelem ideutalásához kapcsolódik. Mindezzel a cél nem más, minthogy hosszú távú kapcsolatot alakítsanak ki az ügyféllel, aki a kedvezményes hitelért cserébe egyéb szolgáltatásaikat is igénybe veszi. Emellett az IEB, a HVB és a Raiffeisen csoportos beszedési megbízás és állandó átutalás meglétéhez is köti az akciós hitel felvételét, amellyel aktívabbá kívánják tenni a számlahasználatot, amellett, hogy ez számukra természetesen a jövedelem egyik forrása.

Akciós hitel tehát van bőven a magyarországi kereskedelmi bankok kínálatában és a választék sem egyhangú, így minden hitelt felvenni kívánó megtalálhatja a számára legmegfelelőbb kedvezményt és feltételeket, hogy megtörténhessen a karácsony előtt elmaradt vásárlás

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 18. 07:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?