1 °C Budapest

Versengenek az adósokért: olcsóbb mint a bankhitel!

Pénzcentrum
2007. július 16. 12:00

Korábbi összeállításainkban megvizsgáltuk már a magánszemélyek közti kölcsönügyletek jogi hátterét és kitértünk arra is, hogy a fejlettebb országokban jól működő online platformok alakultak, melyek a kölcsönt keresők és a pénzüket kihelyezni szándékozók egymásra találását segítik. A következőkben a szegmensben úttörő, brit Zopa működését mutatjuk be és megvizsgáljuk, mire számíthatnak a befektető kölcsönnyújtók és a pénzért sorban álló adósjelöltek.

Miért éppen Zopa? Hogy működik?

A Zopa név a Zone of Possible Agreement kifejezés rövidítése, mely magyarra lefordítva a tárgyalási zónát jelenti. A név abszolút találó, ugyanis a kölcsönnyújtó a lehető legmagasabb kamatot szeretné kapni pénzére, míg a kölcsön felvevője minél alacsonyabb kamat mellett szeretne pénzhez jutni. Ha a kölcsönnyújtó által vállalt legalacsonyabb kamat is magasabb a felvevő rezervációs kamatlábánál, akkor tulajdonképpen nincs tárgyalási zóna, így üzlet sem köttethet.

A brit rendszert 2005 márciusában hozták létre és azóta több országban lemásolták (ehhez hasonló a korábban bemutatott Prosper az Egyesült Államokban, a Smava Németországban és a holland Boober). Az alapkoncepció rendkívül egyszerű: ha kiiktatjuk a tranzakcióból a rendkívül magas működési költségekkel operáló bankot és közvetlenül egymásra találhat a pénzét befektetni vágyó fél és a kölcsön igénylője, akkor mindenki kedvezőbb feltételekhez juthat, mintha egy bank közvetítene közöttük (betétgyűjtés és hitelnyújtás révén).

Mit tehet a kölcsönnyújtó?

A kölcsönnyújtók pár gombnyomással beállíthatják, hogy mekkora összeget szeretnének, mekkora futamidőre és milyen hitel-besorolási osztálynak, milyen minimális kamat mellett adni. A rendszer ezt követően megkeresi az ajánlatnak megfelelő keresleti oldalt és lebonyolítja a tranzakciót.

A kockázat porlasztása miatt ha valaki 500 fontot szeretne kihelyezni, az ő pénzét 50 ügyfél között osztja el a rendszer, így alacsonyabb egy nagy bedőlés esélye. (A minősített hitelek aránya a Zopánál jelenleg mindössze 0,2%-ra tehető, mely annak is köszönhető, hogy a site segítségével csak a megfelelő hitelminősítésű emberek kaphatnak kölcsönt.)

A kölcsönnyújtónak a szolgáltatás a kintlévőségének éves 0,5%-ába kerül, míg a kölcsönfelvevő egyszeri 0,5%-os tranzakciós díjat fizet a Zopának az ügylet megkötésekor. A kölcsönnyújtó Zopa számlájára utalt pénze akkor is kamatozik, ha épp nincs kihelyezve, a rendszer így a diverzifikáció egy kényelmes és értékes eszközét adhatja a befektetőknek.

A Zopa csak fedezetlen kölcsönökkel foglalkozik, a virágzó jelzáloghitel-bizniszbe elsősorban adminisztratív akadályok miatt nem lép be. Az oldalon maximum 25 000 fontot lehet egy személynek kölcsönözni.

Ki kaphat pénzt?

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az ügylet mindkét oldalán csak olyan brit állampolgár vagy a szigetországban állandó lakhellyel és folyószámlával rendelkező személy állhat, akinek személyazonosságát a Zopa az Equifax közbeiktatásával hitelt érdemlően ellenőrizni tudja. Szükséges emellett a megfelelő hitelminősítés megléte is, a Zopa ugyanis a Prospertől eltérően nem ad lehetőséget a kiemelkedő kockázatú kölcsönnyújtásra.

A pénz igénylője szintén megadhatja, hogy maximum mekkora kamattal, milyen futamidőre (max. 5 év lehet), mennyi pénzre van szüksége. Törleszteni havonta kell, de lehetőség van díjmentes előtörlesztésre is.

Miből keres pénzt a Zopa?

A már említett 0,5-0,5%-os díjak mellett a Zopa partnerével vállalja törlesztési biztosítás kötését is, valamint azoknak, akik hitelminősítésük miatt nem kvalifikálták magukat a rendszer használatára, némi pénz ellenében segítenek megoldást találni.

A cég mögött a korábban az eBay-t, a Skype-ot és a Betfair-t is támogató befektetői kör áll, pénzügyi stabilitása így megkérdőjelezhetetlen.

Szakértők szerint egyre nagyobb teret nyerhet az online hitelezés, azaz a fiatalok ma már nem csak információszerzésre és a konstrukciók összehasonlítására használják a világhálót, hanem maga az igénylés is egyre gyakrabban megtörténik neten. A tendencia egyértelműen a személyes találkozás nélküli hitelezés irányába mutat (noha ma még a többség igényli ezt), ezen fejlődési útba pedig jól illeszkedik a bankok kiiktatását célzó, 100%-osan online modell.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 16. 18:35
91. évében érte őt a halál.
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
Holdblog  |  2026. január 16. 09:18
A HOLD Minutes e heti részében Pekár Dávid szenior portfóliókezelő beszél arról, mit hozhat  az...
ChikansPlanet  |  2026. január 16. 08:00
A tengeri hőhullámok idején a bohóchalak ideiglenesen összezsugorodnak, hogy csökkentsék energiaigén...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?