-8 °C Budapest

Rekord számú csőd 2007-ben: idén még rosszabb lesz?

Pénzcentrum
2008. február 18. 14:00

Nagy-Britanniában és Walesben rekord számban mentek csődbe 2007-ben. Közel 53 ezer ember jelentett magáncsődöt, mivel nem tudták fizetni a hiteleiket, ahelyett, hogy a bankkal egyezkedtek volna a helyzetről. Ez alig magasabb a 2006-os kérelmeknél, de 2005-höz képest 44 százalékos ugrást jelent, és kétszer akkora, mint a 2004-es szint, bár sokak szerint az alig néhány százalékos emelkedés nagyon kedvező a korábbi évek növekedéseit tekintve.

Viszont azoknak a hitelezőknek a száma, amelyek csődbe "kényszerítik" az embereket, csökkent valamivel, 2006-ban még 20 872 volt, 2007-ben pedig már "csak" 20 156. Emellett a hitelválság ellenére azoknak a cégeknek a száma, amelyeket felszámoltak szintén csökkent, mindössze 11 791 volt.

Az Insolvency Service jelentése szerint a magáncsőd bejelentése 2,4 százalékos emelkedést mutatott 2007-ben, de azoknak a száma, akik önkéntesen megegyeztek a bankkal a módosított fizetési feltételekről, csökkent a tavalyi év során.

Habár az iparági elemzők csökkenést jósolnak, meglehet, hogy a jelenlegi kis mértékű csökkenés a magáncsőd bejelentésekben csak a vihar előtti csend. Szakértők szerint ugyanis a magáncsőd intézménye jelenti az egyetlen módot arra, hogy az emberek megküzdjenek a hitelekkel, amit nem tudnak fizetni. A korábbi hírekből pedig kiderült az is, hogy sokaknak kell szembe nézniük ezzel a problémával.

Ha a válság a hitelekhez kapcsolódó költségeket tovább növeli, akkor számolni kell a tömeges csődjelentésekkel szerte az országban. Ugyan a kormány már most is próbálkozik a hitelesek különböző pénzügyi problémákból való kisegítésével, de ha a gazdasági csökkenés eredménye egy piaci összeomlás lesz, akkor nem nagyon van mit tenni - vélik a szakértők.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A KPMG egyik vezetője szerint a 2007-es visszaesés a bejelentett csődök számában mindössze egy átmeneti haladék, és 2008-ban ismét hatalmas növekedésnek lehetünk majd szemtanúi. Azok, akik más intézettől felvett hitelből szeretnék finanszírozni a már meglévő hiteleket, azzal fognak szembesülni, hogy a bankok hitelezési feltételei jelentősen szigorodtak, és a hitelkártya kibocsátók is elkezdték bevonni a nem fizetőktől a kártyájukat.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 18. 17:41
A januári Top 10 nyolcadik helyezettje, a chartja alapján érdemes megnézni egy kicsit alaposan.Cégis...
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?