-3 °C Budapest

Drága lesz idén a hitel

Pénzcentrum
2008. február 20. 10:00

A legnagyobb hiteldrágulásra a középvállalatoknak kell felkészülniük, de a kisvállalkozások is a források drágulására számíthatnak. A vállalatok fizetési fegyelme a lassuló gazdaság körülményei között kismértékben, de romlik. A globális pénzügyi válság nyomán megnövekedett forrásköltségek hatásait az idén már megérzik a hazai bankok vállalati ügyfelei is. Igaz, bizonyos vélemények szerint az erős piaci verseny lassíthatja a folyamatot, hiszen az nem tesz lehetővé egy azonnali jelentős drágulást, abban ugyanakkor egységes a szakértők véleménye: drágulás lesz, ám annak mértéke még nem látszik - írja a Világgazdaság.

A globális bizalmatlanság 2008 első felének végéig is eltarthat, ezért az OTP Bank elemzési központja arra számít, hogy a régióban működő vállalatok nettó hitelfelvétele mérséklődik, ezt azonban elsősorban nem a hitelkereslet visszaesése, hanem kínálati tényezők okozhatják. Magyarországon ez a hatás kisebb lehet, mint a többi régiós országban, mivel ilyen összehasonlításban a hazai vállalati szektor hitelkereslete a visszafogott beruházási dinamika miatt alacsony.

A CIB Bank elemzői szerint az amerikai másodlagos jelzálog-piaci válság és az általa jelentős mértékben generált világpiaci forrásköltség-emelkedés egyértelműen kihat a magyar bankszektor szereplőire, azok árazási üzletpolitikájára és jövedelmezőségére. Ennek hatása már 2007 második felében látszott, és az idén várhatóan még hangsúlyosabb lesz. A CIB-nél úgy vélik, ügyfeleik hiteligénylési étvágya az elkövetkezőkben sem csökken, ugyanakkor a hitelek finanszírozási költsége emelkedni fog, ez azonban minden hitelintézet, így az egész bankszektor tekintetében egyaránt jellemző lesz. Az idei évben a vállalati hitelezési piacon tíz százalék feletti növekedést prognosztizálnak a társaság szakértői.

A K&H Bank likviditási helyzete miatt nem szembesült növekvő forrásköltségekkel, így nem emelte vállalati hitelei árát sem. A piacon ugyanakkor látnak olyan bankokat, amelyek növelik hitelezési marzsukat. Az ő ügyfeleiknek ez természetesen növekvő pénzügyi költséget jelent, de azok továbbhárítása függ az adott cég versenyhelyzetétől, amely a jelenlegi recessziós környezetben ezt valószínűleg nem teszi lehetővé, így a vállalatok alkalmazkodási stratégiája inkább a pénzügyi költségeik további optimalizálása felé mozdul majd el - vélik a K&H szakértői.

Az MKB Bank véleménye szerint az emelkedő forrásköltségek eredményezhetik a vállalati hitelek drágulását: a futamidő függvényében 25-75 bázispont növekedéssel lehet számolni. Tekintettel pedig arra, hogy a bankok is drágábban jutnak a piacon forráshoz, ezt az árkülönbséget hitelezési gyakorlatukban érvényesítik.

Egyetértett ezzel Plank Gábor, a Budapest Bank vállalati üzletágának vezetője, a hitelintézet vezérigazgató-helyettese is, aki úgy látja: elkerülhetetlennek tűnik, hogy egyes esetekben árat emeljenek. Rámutatott arra is: a bankok költségeit az is növeli, hogy egyre körültekintőbben kell eljárniuk az ügyfeleik átvilágítása során.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Gergely András, az UniCredit Bank főosztályvezetője úgy látja: a forrásköltségek átmeneti növekedése valamilyen szinten kényszerűen megjelenik majd a vállalati ügyfelek részére összeállított új ajánlatokban a meghosszabbított hitelszerződések kamatfeltételei között. Elsősorban a deviza- és a saját forrású, beruházási hitelek kamatszintjének növekedésére lehet számítani.

Az Erste Banknál emellett úgy látják: a bankok további hatékonyságnöveléssel is igyekeznek majd elérni, hogy a költségeik emelkedését minél kisebb mértékben hárítsák át ügyfeleikre. A vállalkozásoknak azzal is nagyon fontos tisztában lenniük, hogy a kamatszint-növekedés nem minden hiteltípusnál jelenik majd meg, hiszen a kedvezményes forrású, hosszú lejáratú támogatott hitelkonstrukciókat is ajánlanak a bankok, ahol a forrásköltségek nem változtak.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 14. 15:32
Az ismert riporter előző munkahelyét Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke nemrég bezáratta.
Holdblog  |  2026. január 14. 09:32
A rezsimváltás megtörtént Venezuelában, azonban a szélesebb összefüggésekről kevés szó esik. Venezue...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
MNB Intézet  |  2026. január 13. 09:28
A futás sokáig nehezen volt értelmezhető gazdasági szempontból. Túl hozzáférhető volt és túl kevés i...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?