Ma este rendezik a világ egyik legnézettebb futballsorozatának, a Bajnokok Ligájának a döntőjét. A Moszkvában megrendezésre kerülő angol házidöntő két résztvevője a Manchester United és a Chelsea. A két klub mellett az orosz főváros is óriási bevételekre számíthat a városba érkező több tízezer turistának és szurkolónak köszönhetően - írja a Világgazdaság.
Becslések szerint a két csapatot 40-50 ezer rajongó kíséri el a döntő helyszínére, a 84700 néző befogadására alkalmas Luzsnyiki stadionba. A turistákkal együtt a Moszkvába érkező angolok száma elérheti a százezret, akik várhatóan költenek is majd a városban, mivel az orosz főváros a világ egyik legdrágább városa.
Szurkolónként ezer fonttal számolva (310 ezer forint), a mai döntő 50 millió fontos, azaz 15 milliárd forint feletti keresletet generál a városban. Várhatóan problémát jelent majd mindenki elszállásolása, mert a szállodai szobák többségét már korábban kiadták.
Az UEFA úgy véli, hogy nagyjából 150 millióan nézik majd élőben a mérkőzést, hazánkban a Magyar Televízió is az egyik elődöntőn mért 700 ezer fős nézettség megdöntésére számít.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







