0 °C Budapest

Hova ne költözz, ha félre is szeretnél tenni a fizetésedből?

Pénzcentrum
2008. június 30. 13:00

Egy átlagos, három főből álló brit család éves megélhetési költsége mintegy 38880 font, ami több mint 11,5 millió forintnak felel meg, ezzel Nagy-Britannia a világ legdrágább országának számít, épphogy megelőzve Moszkvát.

Az energia- és élelmiszerárak, valamint a hitelköltségek emelkedése folytán az Economic Research Institute (ERI) négy hónappal korábbi elemzéséhez képest mára mintegy 2000 fonttal (600 ezer forint) magasabb megélhetési költséggel számolnak éves szinten egy átlagos brit család esetében.

A háztartási energiát tekintve mintegy 130 fontos emelkedés figyelhető meg éves szinten, ami a teljes éves költséget ezer font fölé emeli, szakértők azonban további mintegy 400 fontnyi költségnövekedésre számítanak.

Élelmiszerekre és egyéb fogyasztási cikkekre évente egy brit család 8210 fontot, közel 2,5 millió forintot költ, míg közlekedésre, így például benzinre is 2483-at (747 ezer forint), és ennek alig több mint a felét fordítja egészségügyi szolgáltatásokra.

A legnagyobb költséget a lakásfenntartás jelenti. Az ERI számításai során bérleménnyel számol hitelből vásárolt lakás helyett, az így meghatározott összegek tartalmazzák a fenntartási költségeket is, ide értve a gáz, villany, víz, telefonköltségeket, és a lakásbiztosítás díját is. Ez évente mintegy 26 ezer fontot, vagyis több mint 7,8 millió forintot tesz ki.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az ERI a világ összes nagyobb városát tekintve rendelkezik megélhetési költségeket leíró adatokkal, így azokat rangsorolni is tudja. Az összehasonlítás során olyan 3 fős családok éves megélhetési költségeit vizsgálják, akik 115 négyzetméteren élnek, és egy 32 ezer kilométert futott autóval rendelkeznek.


Természetesen az adóparadicsomokat nem veszik figyelembe a rangsor felállítása során, így például Monte Carlo nem szokott szerepelni a listán.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 31. 16:44
Két cég osztalékemelésére is számítottam az év elején, mindkettő bejelentette a már a következő negy...
Holdblog  |  2026. január 31. 10:20
A HOLD Minutes e heti részében Szőcs Gábor senior portfóliókezelő mutatja be az energiapiacok alakul...
Bankmonitor  |  2026. január 31. 09:06
A Raiffeisen Bankot követően újabb három pénzintézet jelentette be, hogy április elsejétől megemeli...
MEDIA1  |  2026. január 30. 16:23
Bodnár Zsuzsa, az Átlátszó munkatársa kapta idén a Paul Lendvai által 2012-ben alapított díjat.
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?