Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter elképzelései szerint a magánszemélyeknek szociális kölcsönnel, a vállalkozásoknak pedig kedvezményes mikrohitellel segítené kiváltani az uzsorakölcsönöket - értesült a Világgazdaság.
Az elképzelések szerint így jelentős mértékben vissza lehetne szorítani az uzsorások lehetőségeit, hiszen a kölcsönt igénylők köre egyre szűkülne. A tervezett kölcsönök nyújtásához egy kölcsönzésre jogosult szervezetre van szükség, ami kéznél is van, hiszen ez a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) hálózata lehetne.
A döntéseket a mikrohitel-bizottság hozná meg, a testületbe bevonnák az önkormányzatok képviselőit, így a kölcsönt a családot ismerők bírálhatnák el. Amennyiben szükséges, úgy a közfoglalkoztatásba való bevonással megkönnyíthetnék a törlesztést is.
A kölcsön kamata a kezelési költségeket fedezné, így a tervek szerint csupán 0,5-1 százalék lenne. A kedvezményes mikrohitel várhatóan a szociális rendszer átalakítását követően, 2009-től lenne majd felvehető, jelenleg még az MVA által kidolgozott tervezet tanulmányozása zajlik.
Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos szerint a gyorskölcsönök túlzottan magas THM-szintje is nehéz helyzetbe sodorhatja az embereket, emiatt törvényi szintű jogszabályra és erős állami beavatkozásra van szükség. Meg kellene azt is vizsgálni, hogy milyen intézkedéseket lehet tenni a magas THM-szintek leszorítására, sőt az is elemzést igényel, hogy törvény szabályozza a hiteldíjmutató maximális értékét.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője rámutatott, hogy Franciaországban, Németországban és Lengyelországban is van már kamatsapka, miközben Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban nincs ilyen, szerintük ugyanis a kamatplafon korlátozná a versenyt.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.








