A korábban csak sci-fi filmekben látott ujjlenyomat vagy retina ellenőrzéssel történő vásárlások közül a fejlesztők szerint 5-10 éven belül reális esélye van az előbbi megvalósulásának. A fogyasztók néhány év múlva elfelejthetik a hitelkártyájukat és az ujjlenyomatukkal fizethetnek a termékekért és a szolgáltatásokért.
A brit Barclaycard 1966-ban mutatta be első hitelkártyáját, ami akkoriban ugyanolyan futurisztikusnak tűnt, mint nekünk a mostani elképzelés. A bank képviselőinek elmondása szerint font milliókat költenek a kapcsolat nélküli fizetési rendszerek fejlesztésére.
A mérnökök gőzerővel dolgoznak és az Egyesült Arab Emirátusokban már a gyakorlatban is működik az ujjlenyomat azonosítóval ellátott készpénzkiadó automata, a briteknél pedig egy szenzoros hitelkártya tesztelése van folyamatban. A kártyával az érzékelőnek köszönhetően úgy fizethetünk, hogy nem kell elővenni a tárcából, de a tesztidőszakban csak kisösszegű vásárlásoknál alkalmazható ez a módszer.
A bank elnöke szerint, ha ilyen ütemben folynak a fejlesztések, akkor 5-10 év múlva átveheti a hitelkártyák szerepét az ujjlenyomat azonosítási technika. Néhány év múlva lecserélődhet a talán legrövidebb életű fizetési módszer és a hitelkártyákból ugyanúgy múzeumi darab lehet, mint történt az a csekkfüzetekkel vagy a videokazettákkal.
A pénzintézet felmérést készít és az év végéig mintegy egymillió ügyfelük véleményét kérik ki a technológiával kapcsolatban. Az megkérdezettek többsége egyelőre furcsállja, nehezen megvalósíthatónak véli az ujjlenyomattal történő fizetést.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A bankelnök úgy véli, ha egy évtizeddel ezelőtt azt mondtuk volna nekik, hogy minden üzletben hitelkártyával fizethetnek majd és elfelejthetik a csekkfüzetüket, akkor ugyanilyen hitetlenkedve fogadták volna azt.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







