-4 °C Budapest

Végre itt egy jó hír az autósoknak

Pénzcentrum
2009. június 11. 11:04

Bár a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás díjai várhatóan nőnek majd az őszi kampányra, a casco-biztosítás díja továbbra is csökkenő tendenciát mutat - mondta a CLB igazgató-helyettese az InfoRádiónak. Bravik Attila hozzátette: ezzel szűkül az árolló a két biztosítási termékkategória között, és várhatóan növekszik a cascóval rendelkezők száma is.

Évek óta csökkenő tendencia figyelhető meg a casco-biztosítás díjaiban - közölte Bravik Attila. A CLB igazgató-helyettese példaként említette, hogy három éve még 120 ezer forint volt az átlagdíj, míg most 90 ezer forint.

A folyamatot erősíti, hogy az elmúlt fél évben jóval kevesebb új autót értékesítettek, emiatt a biztosítók éles árversenyben vannak egymással, és kedvezményeket adnak - emelte ki Bravik Attila. Hozzátette: a teljes körű biztosítást jelentő alapcasco díja is csökken.

Megfigyelhető a szegmentálás is a biztosítók részéről, vagyis a különböző igényekhez igazodva más és más cascót kínálnak - mondta az igazgató-helyettes.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az árcsökkenés révén remélhető, hogy egyre többen kötnek cascót, mivel a többi országhoz viszonyítva kevesen rendelkeznek ilyen biztosítással - tette hozzá.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 12. 22:56
Bábel Vilmos a Szőlő utcai visszaéléseket feltáró cikkeiért érdemelte ki az 1 millió forint díjazású...
iO Charts  |  2026. január 12. 10:01
A Kinsale Capital részvény (KNSL) alapadatai, áttekintés A Kinsale Capital egy amerikai specialty Pr...
Holdblog  |  2026. január 12. 07:00
Van egy feltörekvő, de nagyon hatékony zöld technológia, az EGS, amiben óriási potenciál van, és ame...
Bankmonitor  |  2026. január 9. 16:26
Rengeteg lakásvásárlót érinthet, az illetékfizetési kötelezettség érdemben csökkenhet. Elsősorban az...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?