-1 °C Budapest

Összeomolhat a lízingpiac: a bankadó betesz a szektornak!

Pénzcentrum
2010. június 23. 11:32

A lízing szektor az előzetes egyeztetések szerint mintegy 7,5 Mrd Ft bankadóra számíthat, ami nagyon nehéz helyzetbe hozhatja a lízingcégeket. A Lízingszövetség tagjai a 2009-es évet 24 milliárd forint veszteséggel zárták, miközben összesített jegyzett tőkéjük 15%-kal, 66 Mrd Ft-ra csökkent. Az adó akár a lízingpiac összeomlását is előidézheti, mivel a piaci szereplők nagy része ezt, illetve a 2011-es hasonló összeget kizárólag az alapító anyacég befizetésével tudná csak teljesíteni, erre azonban kicsi az esély a folyamatos visszaesést produkáló piacon.

A lízingcégek által kezelt portfólió 2009-ben 20%-kal, 2010 első negyedévében további 10%-kal esett vissza, mára alig haladja meg a 2.000 Mrd Ft-ot. A szektor a pénzügyi intézmények közül szinte egyedüliként már 2009-ben is veszteséges volt, összesen mintegy 24 milliárd forint negatív eredményt könyvelt el. A lízingpiac jegyzett tőkéje a 2008-as 78 Mrd forintról 2009-re 66 Mrd-ra csökkent.

A lízingcégek egytermékes szolgáltatókként különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak a beszűkült finanszírozási piacon; nem csak az ügyfelek bizalomvesztése, hanem az elmúlt egy évben bevezetett számtalan jogszabályi szigorítás is generálja a folyamatos, 2009-ben mintegy 60%-os, 2010 első negyedévében további 50%-os visszaesést az új kihelyezésekben.

A csökkenő portfólióra egyre nagyobb arányú veszteségek jutnak, hiszen a lakosság körében növekszik a munkanélküliség, a vállalatok körében pedig a gazdasági visszaesés miatt egyre nagyobb számban fordul elő csődeljárás A 2009-es értékvesztés több mint 3-szorosa az egy évvel korábbi értéknek, a Szövetség tagvállalatai körében meghaladja a 85 Mrd Ft-ot.

A veszteségeket tetézi, hogy a válság kapcsán a finanszírozott eszközök (autók, haszonjárművek, ingatlanok) értéke 15-40%-kal esett, másodlagos piacaik pedig a csökkenő kereslet miatt beszűkültek.

"A két év alatt mintegy 15 Mrd Ft banki különadót a legtöbb tagvállalatunk csak a tulajdonosok által biztosított plusz tőkéből tudja megfizetni. Ehhez konkrét, a lízingszektort helyzetbe hozó intézkedések szükségesek, amikre a folyamatban lévő tárgyalások során egyértelmű ígéretet is kaptunk" mondta Hordós Zoltán, a Lízingszövetség elnöke.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A bankadó bevezetésével nem csak a lízingcégek kerülnek bajba, a hazai kis- és középvállalkozások is elveszítik legfőbb forráshoz jutási lehetőségüket.
Mindezt egy olyan gazdasági helyzetben, amikor jelentősen nő a csődeljárások száma a kkv-k között: 2008-ban 16%, 2009-ben további 29%-kal.

"A Szövetség az elmúlt négy évben számos javaslatot dolgozott ki a hazai kis és középvállalkozások helyzetének javítására, az uniós támogatások hatékonyabb felhasználására, a lízing versenyhátrányának megszűntetésére. Ezek közül néhány megvalósult, számos fontos elem azonban nem. Azt várjuk a kormánytól, hogy az eszköz alapú finanszírozás Magyarországon is elfoglalhassa méltó helyét a pénzügyi szolgáltatások körében, ez hozzásegítené az országot a gazdasági válságból való kilábaláshoz."

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 17. 15:01