5 db csirkeszárny = 2 ezer forint

2011. június 17. 16:59

Újabb uzsorásokkal szemben indított eljárást a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A négy gyanúsított az úgynevezett uzsorakölcsönökkel a megfélemlített sértettek rászorult helyzetét használta ki, így súlyos nélkülözésnek tették ki őket és családtagjaikat. Többek között élelmiszereket is adtak kölcsön uzsorára, például 5 csirke szárny 2000 forintba került a klánnál - tájékoztat a MRFK Kommunikációs Iroda.

A Szerencsi Rendőrkapitányság uzsorabűncselekmény és más bűncselekmények elkövetése miatt folytat eljárást négy taktabáji gyanúsítottal szemben. A hatóság a bűnügyi őrizetbe vett tettesekkel szemben előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk bírósági elrendelésére.

Az eljárás eddigi adatai szerint a szülők és fiaik évek óta több sértettel is aránytalan mértékű szóbeli szerződést kötöttek, amelyek során a kölcsön adott pénz többszörösét kellett az adósoknak visszafizetniük. Egy helyi családnak például a korábban felvett pár ezer forint helyett évek alatt több százezer forintot kellett visszafizetnie. Azokat a sértetteket, akik nem tudtak törleszteni megfenyegették, illetve családtagjaik megölését helyezték kilátásba.

Másoknak élelmiszert adtak kölcsön, az érintetteknek pedig a bolti ár többszörösét kellett visszaadniuk. Egy disznótoros tál, amin 2 körülbelül 15 centiméteres hurka volt és egy csík zsírszalonna 4200 forintba került. A gyanúsítottak továbbá 4-5 csirkeszárnyat 2000 forintért adták az adósságcsapdába került sértetteknek. Az ügyfélkör bővítésére jellemző példa, hogy az új kuncsaftoknak azt mondták, hogy nem uzsorára adnak kölcsönt, a visszafizetésnél viszont már közölték, hogy muszáj rárakniuk a kamatot, mert ők sem tudnak miből megélni. A család egyébként nem egy esetben vette el az adósok teljes havi bevételét.

A gyanúsítottaknál tartott házkutatások során többek között olyan feljegyzéseket foglaltak le, amelyekben a "kamatospénzekhez" tartozó nevek szerepeltek, illetve a hozzájuk rendelt összegek. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 13. 14:39
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) új szakmai elismerést hozott létre A hónap sajtódíja...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
Holdblog  |  2026. január 13. 09:53
Ahogy elindul egy ország a gazdasági fejlődés útján, akkor az demokratizálódásban fog lecsapódni - g...
MNB Intézet  |  2026. január 13. 09:28
A futás sokáig nehezen volt értelmezhető gazdasági szempontból. Túl hozzáférhető volt és túl kevés i...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 13. 19:29