-5 °C Budapest

Rakétával lőtték ki a forintot: 280 az euró

Pénzcentrum
2012. július 27. 16:04

A szerda óta egyre pozitívabb nemzetközi befektetői hangulat, illetve a magyar EU/IMF-tárgyalások kapcsán eddig napvilágot látott információk összességében jelentős forinterősödést okoztak, ami oda vezetett, hogy ma délután tízhavi csúcsra ért a forint az euróval szemben 281 körül. Ez azonban igencsak hektikus kereskedés során alakult ki, mivel az európai válságkezelés lépéseivel kapcsolatban folyamatosan érkeztek napközben a biztató és elbizonytalanító hírek. Összességében az látszik, hogy a vezető döntéshozók valóban mindent készek megtenni az eurózóna egyben tartásáért, ez pedig nyugtatja a piacokat.

Fontosabb részletek
  • Tegnap az EKB elnöke, ma a Merkel-Hollande-páros használta azt a kifejezést, hogy mindent hajlandók megtenni az eurózóna egyben tartásáért, életben maradásáért
  • Közben erős jelét adták annak is, hogy a görögöket szeretnék bent tartani a fizetési övezetben
  • Az EKB és az eurózóna válságkezelő alapok (ismét) szerepet kaphatnak a periféria országok kötvényhozamainak leszorításában
  • Az erős elszánmtságot mutató nyilatkozatok hatására az euró háromhetes csúcsra ért a dollárral szemben
  • A jó hangulat a forintot is magával ragadta: tízhavi csúcsra ugrott az euróval szemben

 

A Merkel-Hollande közlemény tartalmát kedvezően értékelték a befektetők és péntek délután látványos hangulatjavulás bontakozott ki a piacokon. Ennek hatására a forint euróval szembeni árfolyama a 281-es szintig süllyedt. Ez tíz hónapja, a tavaly szeptemberi végtörlesztési javaslat óta a legerősebb forintot jelenti.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42