9 °C Budapest

Mától nem játszhatunk!

Pénzcentrum
2012. október 10. 10:02

Szerdától hatályos a játéktermeket, a nyerőgépek üzemeltetését és az e-kaszinókat betiltó szabályozás, a szerencsejátékról szóló törvény módosítása tegnap jelent meg a Magyar Közlönyben.

A hatályos törvény szerint pénznyerő automatákat ezentúl kizárólag játékkaszinókban lehet üzemeltetni, szerdától pedig a korábban kiállított játékterem-engedélyek, valamint a pénznyerő automata üzemeltetésére jogosító engedélyek is hatályukat vesztik. Közben az Európai Játék- és Szórakoztató Szövetség (Euromat) azt közölte, hogy a szerencsejáték-törvény módosításával a magyar kormány nemcsak alkotmányos és európai uniós törvényeket hagyott figyelmen kívül, hanem az Európai Emberi Jogok Konvenciójának ide vonatkozó előírásait is.

Az Euromat mellett az osztrák, a német, a holland és a szlovén tagszövetség külön is panasszal él az Európai Bizottságnál a módosítás miatt − írta az MTI-Eco.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter múlt hétfőn nyújtotta be a játékgépek betiltásáról szóló előterjesztést, a törvényjavaslatot pedig egy nappal később kivételes sürgős eljárásban meg is szavazta a parlament. A szerencsejáték-szövetség bejelentette, hogy pertársaságot alapít a vállalkozások jogos kárigényeinek megtérítése érdekében - emlékeztetett az Origo. A szövetség szerint a tiltás következményekén több tízezer embert bocsátanak majd el, a játékosok pedig ezután feketén fognak játszani.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 26. 14:28
Temetői gyászzene hallható, és egy fekete-fehér színű üzenet fogadja a nézőket a TV2 Csoport 28 óráv...
Bankmonitor  |  2026. február 26. 11:26
Nem a fizetésed lett kevesebb, és nem is az ingatlan veszített az értékéből. Egyszerűen csak 2026. j...
Holdblog  |  2026. február 26. 07:29
Korlátozni akarja az UEFA és az angol futballszövetség is a gazdagabb klubokat.
iO Charts  |  2026. február 25. 15:01
Ha hagyományos értékalapú befektető (value investor) vagy, a kriptopiacra valószínűleg gyanakodva te...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 26. csütörtök
Edina
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 26. 14:34
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem