-2 °C Budapest

Módosítani lehetne a devizahitel-szerződéseket?

Pénzcentrum
2013. augusztus 12. 08:33

Újabb körben tárgyal a kormány a héten a devizahitelesek megmentéséről - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára Kossuth Rádió 180 Perc című műsorában.

A politikus szerint az elmúlt hetekben a kormány megbízottja, Varga Mihály tárgyalt a Bankszövetéséggel és a hiteleseket képviselő civil szervezetekkel. Ezek a szervezetek az igazságügyi tárcánál is tárgyaltak.

A megoldásnál figyelemmel kell lenni az eddig már alkalmazott eszközökre - például árfolyamgát. A kormány több hangszeren játszik, az összes eszköz együttese kell, hogy megoldást kínáljon minden adósnak.

Az igazságügyi tárca a jogi oldalról készíti elő a megállapodást. Két jogelv érvényesülését tartják fontosnak. Az egyik, hogy a szerződések tartalmát teljesíteni kell - a bankok ezen jogelvhez ragaszkodnak. A KIM ugyanakkor azt a jogelvet is fontosnak tartja, hogy ha a szerződés aláírása után rendkívül komoly szintű módosulás történt a feltételekben, akkor a felek jogosultak arra, hogy a szerződések feltételeit átdolgozzák.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 15. 20:13
A TV2 Tények Plusz műsorának Facebook-oldalára posztolták ki, hová kell tenni az X-et.
Bankmonitor  |  2026. január 15. 13:50
Az Otthoni Energiatároló Program keretében elérhető, vissza nem térendő támogatás akár 2,5 millió fo...
Holdblog  |  2026. január 15. 07:24
Az önkormányzati épületek energiafelhasználása alapvetően jól modellezhető lenne - mégsem az: a való...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 14. 18:58
2026.01.13-án kaptam meg a Versant részvényeket, akkor jelentek meg a számlámon. Az első kereskedési...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?