A testület három tagja azonban különvéleményében határozottan szembehelyezkedett a többségi döntéssel, és a közpénzek átlátható felhasználásának követelményét hangsúlyozta.
A iákhitel2 konstrukció iránt idén nagyobb érdeklődést mutatnak a hallgatók, mint a tavalyi évben. Október elejéig 4 148 fő Diákhitel1 és 4 321 fő Diákhitel2 igénylését hagyták jóvá - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t a Diákhitel Központ.
Arányait tekintve jelentősen megnőtt a kereslet a Diákhitel2 iránt, hiszen a tavalyi tanévben összesen a jogosultak 16%-a igényelt Diákhitelt, míg idén egy hónap alatt a jogosultak 23%-a kérte a kötött felhasználású, kizárólag képzési költségekre fordítható hallgatói hitelt.
A 2012/13-as tanévben elindított Diákhitel2-t az önköltséges képzésre felvett hallgatók idén jóval nagyobb arányban választják az indulás évéhez viszonyítva, derült ki a Diákhitel Központ által feldolgozott hiteligénylésekből. A kizárólag képzési költségekre fordítható hitelt a 2013/14-es tanév első hónapjában 4 321-en vették fel 1 milliárd forintot meghaladó értékben, átlagosan 231 ezer forint szemeszterenkénti összegben. A jelenleg 7,5 százalékos kamatozású Diákhitel1 felvétele a tavalyi évhez hasonlóan alakul, szeptember hónapban 4 148-an, 916 millió forint összegben éltek a szabad felhasználású hitel adta lehetőséggel. Az átlag igényelt hitelösszeg - szemeszterenként - 221 ezer forint.
A szabad felhasználású Diákhitelt a Szegedi Tudományegyetem képzésein hallgatók, míg a kötött felhasználású konstrukciót a Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatói igényelték legtöbben; ez az előző években tapasztaltakhoz képest nem jelent komoly átrendeződést az intézmények rangsorában.
Fontos változás azonban, hogy a Diákhitel2 népszerűségi listájában, az ELTE, míg tavaly a második helyen szerepelt, idén az első ötbe sem került be. A Budapesti Gazdasági Főiskolát követően legtöbben a Budapesti Corvinus Egyetemen és a Budapesti Kommunikációs Főiskolán folytatott tanulmányokra veszik fel az államilag kamattámogatott 2 százalékos kölcsönt.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Diákhitel igénylésére folyamatosan van lehetőség, aki október 15-ig beadja kérelmét, november 15-ig hozzájut a kívánt összeghez.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.







