Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde parkettjén. A BUX kedden 1477,71 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel 118 863,12 ponton, történelmi csúcson zárt.
Ismét semmissé nyilvánította az elsőfokú bíróság azt a devizahitel szerződést, amibe a Kúria nyáron belenyúlt, és ezzel érvényessé tette - írja az azenpenzem.hu. A várakozással szemben nem arról döntött a bíróság, hogy az árfolyamréssel kapcsolatban hogyan kell elszámolni a feleknek. Az adóst Lázár Dénes, a PITEE vezetője képviselte. Az OTP Bank fellebbez.
A Kúria nyári döntése szerint az OTP ugyan nem rögzítette kellő mértékben az árfolyamrés kiszámítását, és ezért a szerződés semmis, de ennek a kijavításával mégis életben tartható a szerződés. Ezért visszautalta a pert elsőfokra, ahol a bíróságnak lényegében az lett volna a feladata, hogy kiszámolja, ki tartozik kinek, tehát mennyivel fizetett túl az adós.
A számolgatás helyett azonban a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon érvénytelennek nyilvánította a hitelszerződést, mivel a bíróság szóban kihirdetett véleménye szerint nem elég részletes a hiteldíj megváltoztathatóságának feltételrendszere. Ez nagyjából hasonló probléma, mint amivel a napokban jogerősen pert nyert Léhmann György a Pécsi Ítélőtáblán.
A bíróság az 1,3 millió forintos perköltséget is a bankra terhelte, ami arra utal, hogy az adósnak adott igazat.
A szerződéseknek számtalan hibájuk van, még az árfolyamrésen és a hiteldíjak kiszámításán túl is - mondta az Indexnek Lázár Dénes, a PITEE vezetője és az adós ügyvédje. Szerinte ez az ítélet is arra utal hogy, a Kúria nyári döntése jogilag elfogadhatatlan volt, és hogy a bankok vesztésre állnak. Viszont az érdekvédő-ügyvéd szerint a magyar jogi rendszerrel kapcsolatos súlyos problémákra utal, hogy a bank gyakorlatilag bármeddig húzhatja az ügyet, ha a Kúria sorozatosan küldené a pert elsőfokra.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az OTP Bank azt válaszolta az azenpenzem.hu-nak, hogy az írásos ítélet kézhezvételét követően dönt majd az OTP Bank a fellebbezés részleteiről. Korábban a Kúria már döntött a jogalap tekintetében, s nem kifogásolta az oklistát, illetve azonos tényállás alapján csak a közelmúltban több tucat ellene indított pert nyert az OTP Bank.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.








