-3 °C Budapest

Heteken belül megérkezhet a devizahiteles törvény

2013. október 17. 10:31

Heteken belül, várhatóan november végén vagy december elején születhet meg a jelzálogalapú devizahitelezés megoldásáról szóló törvény. A kormány pozícióit erősíti, hogy a bíróságok az utóbbi időben többször is az adósoknak adtak igazat. Egyelőre az biztos, hogy az azonnali forintosítás elmarad, viszont egyelőre csak körvonalazódik a törvénytervezet, amely a horvát példát követheti - írja az mno.hu.

A lap információi szerint november végén, vagy december elején megszülethet a jelzálogalapú devizahiteles megoldásról szóló törvény. Forrásuk szerint a bankszövetség a hónap végéig egészen biztosan tesz majd javaslatot a helyzet kezelésére, a kabinet részéről azonban ez várhatóan nem kerül elfogadásra. Sokkal inkább saját javaslatukhoz fog a kormány ragaszkodni. Ezt követően indulhat meg az igazi huzavona a felek között.

A kormány novemberig adott haladékot a bankoknak, hogy lépjenek a probléma megoldása érdekében. A Magyar nemzeti Bank eközben nagy elánnal dolgozik azon, hogy a saját törvénytervezetét is elkészítse, több verzió közül egyedül azt lehet kizárni, hogy a devizahiteleket azonnal forintosítanák.

A kormány helyzetét erősítheti, hogy az utóbbi időben a pénzintézetekkel szemben négy ítéletben is helyt adtak a devizahiteleseknek. Orbán Viktor az Európia Központi Banknak írt válaszlevelében is erre külön felhívta a figyelmet. A levélben leszögezte, hogy egyebek mellett a bíróságok ítélkezési gyakorlata is arra sarkallja a kormányt, hogy egyértelmű szabályozással rendezzék a helyzetet.

A devizahitelek azonnali forintosítása lekerült a napirendről, azonban még egyelőre csak körvonalazódik az a törvénytervezet, amelyet heteken belül benyújthat a kormány a parlamentnek. A törvényhozó egyértelmű és határozott szabályokat szeretne felállítani, a forrás szerint pedig nagyban építenének a horvát gyakorlatra. Többek között problémát jelent, hogy már ma is 130 ezer hiteles van, akik nem tudják fizetni a törlesztő-részleteiket, így az ő szempontjaikat is figyelembe kell venni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 15. 14:03
A Médiatanács szerint megsértette a médiatörvény kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseit a Rádi...
Bankmonitor  |  2026. január 15. 13:50
Az Otthoni Energiatároló Program keretében elérhető, vissza nem térendő támogatás akár 2,5 millió fo...
Holdblog  |  2026. január 15. 07:24
Az önkormányzati épületek energiafelhasználása alapvetően jól modellezhető lenne - mégsem az: a való...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 14. 18:58
2026.01.13-án kaptam meg a Versant részvényeket, akkor jelentek meg a számlámon. Az első kereskedési...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 15. 17:32