Devizahitelek: bukott per után mondta fel a bank a szerződést

2014. április 9. 08:34

Két olyan esetről is ír a Magyar Nemzet, amelyekben első fokon kimondták egy devizahitel-szerződés érvénytelenségét, a hitelezők mégis a hitelszerződés felmondása mellett döntöttek.

A lap szerdai számában az egyik ügyben érdekelt Erste Bank azt válaszolta, hogy amíg bíróság jogerősen ki nem mondja a szerződés érvénytelenségét, addig a felek jogviszonyára elsősorban a kölcsönszerződés előírásai az irányadóak. Így, ha az ügyfél a fizetési kötelezettségének többszöri felszólítás ellenére önként nem tesz eleget, akkor a bank jogosult a kölcsönszerződés azonnali felmondására, és követelésének érvényesítése érdekében a szükséges végrehajtási eljárás megindítására.

A Lombard Lízing hasonló ügyében, amelyben ugyancsak a fogyasztói jogok megsértése miatt mondta ki első fokon a bíróság a szerződés érvénytelenségét, kezdeményezte a gépkocsi forgalomból való kivonását. A cégnél a lapnak elmondták, így járnak el minden olyan esetben, amikor a szerződő fél nem teljesíti kötelezettségét. Az ügyben nyilatkozó igazgatósági tag kérdésre hozzátette: előfordulhat olyan helyzet, hogy az ítélet jogerős lesz, és kártérítési eljárás indul velük szemben.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42