-3 °C Budapest

Devizahiteles perben döntött az Európai Bíróság

2014. április 28. 09:33

Egy magyar nyugdíjas devizaadós ügyében határozott az Európai Bíróság. A luxembourgi fórum szerint a hazai törvényszéknek kell eldöntenie, hogy tisztességtelen-e az a szerződéses kikötés, amely a kölcsönügyletben szerepel - írja a Magyar Nemzet.

Közzétették a világhálón az Európai Bíróságnak a Sebestyén kontra Raiffeisen-eljárásban hozott határozatát. A Kásler házaspár pere után a nyugdíjas hitelfelvevő ügye volt a második olyan hazai devizavita, amely a luxembourgi székhelyű testület elé került.

Az Uniós intézmény szerint a nemzeti bíróságnak kell eldöntenie, hogy tisztességtelen-e, ha a bank és a fogyasztók vitáját a szerződés olyan választott bíróság elé utalja, amelynek határozatai ellen a magyar jog szerint nincs helye fellebbezésnek. A hazai ítélkező fórum ilyenkor azt köteles megvizsgálni, hogy a feltétel kizárja vagy gátolja-e a fogyasztó jogainak érvényesítését, így például a perindítást. A luxembourgi határozatból az is kiderült, hogy a szerződéses feltételt önmagában nem teszi tisztességessé az, hogy a fogyasztónak a szerződés aláírása előtt általános tájékoztatást adtak.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 14. 18:58
2026.01.13-án kaptam meg a Versant részvényeket, akkor jelentek meg a számlámon. Az első kereskedési...
MEDIA1  |  2026. január 14. 15:32
Az ismert riporter előző munkahelyét Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke nemrég bezáratta.
Holdblog  |  2026. január 14. 09:32
A rezsimváltás megtörtént Venezuelában, azonban a szélesebb összefüggésekről kevés szó esik. Venezue...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?