1 °C Budapest

Az elévülés módosító indítványa az adósoknak kedvező

2014. július 4. 10:04

Rogán Antal szerint a törvénymódosítások az adósok érdekeit szolgálják. Ezek közül az elévülésről szóló kiegészítés a legfontosabb, mivel kimondja, hogy a 2009 előtt keletkezett követeléseket is be lehet hajtani bizonyos körülmények között - írja a Magyar Nemzet.

A Fidesz frakcióvezetője a köztévé esti műsorában hangsúlyozta, hogy a módosítások az ügyfelek érdekét szolgálják. Az elévülés az egyik legfontosabb módosító indítvány, amely egyértelműen kimondja, hogy a 2009 előtt keletkezett követeléseket is be lehet hajtani a bankokon, a másik fontos javaslat megtiltja a kamatemelést. Rogán Antal kijelentette: "Mi is láttuk, hogy elindultak kamatemelési próbálkozások, a bankok pluszpénzeket akartak kasszírozni a kamatemeléssel, ezt tiltjuk meg." Hozzátette: a bankok nem tudnak most egy újabb bőrt lenyúzni az ügyfelekről.

A politikus július közepére várja a jogszabály kihirdetését. Rogán a műsorban kitért arra, hogy a helyzetet nemcsak ez a törvény rendezi, hanem a szeptemberi elfogadásra váró másik kettő: az egyik a forintosításról szól, a másik pedig arról rendelkezik, milyen formában kapják meg az ügyfelek azt az összeget, amelyet a bankoknak vissza kell fizetniük a számukra.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 16. 21:41
Az Index nyílt levélben fordult Vidnyánszky Attilához, a Nemzeti Színház vezérigazgatójához, miután...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
Holdblog  |  2026. január 16. 09:18
A HOLD Minutes e heti részében Pekár Dávid szenior portfóliókezelő beszél arról, mit hozhat  az...
ChikansPlanet  |  2026. január 16. 08:00
A tengeri hőhullámok idején a bohóchalak ideiglenesen összezsugorodnak, hogy csökkentsék energiaigén...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?