Ők az Alkotmánybírósághoz fordulhatnak a devizaperben

MTI
2014. szeptember 5. 17:55

Felfüggesztette a Fővárosi Törvényszék az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet magyar állam ellen indított peres eljárását pénteken, és - elfogadva a hitelintézet javaslatát - a bíróság az Alkotmánybíróság elé terjeszti az ügyet.

A Fővárosi Törvényszék pénteken felfüggesztette az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet magyar állam ellen indított peres eljárását, és - elfogadva a hitelintézet javaslatát - úgy döntött, az Ab elé terjeszti a devizahitelekkel összefüggő ügyet. Az Igazságügyi Minisztérium közleményében a következőt tudatta: a tárca határozott jogi álláspontja szerint mindenben megfelel az alaptörvény előírásainak a Kúria pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos kérdéseket rendező jogszabály.

Az Alkotmánybírósághoz fordulás a bankok időhúzó taktikájának a része, próbálják elhúzni az időt, hogy ne történjen meg a magyar bankrendszer elszámoltatása - így reagált Rogán Antal, aki szerint ez az
"időhúzási taktika sikertelen lesz"
mert a törvényhozó erre a lehetőségre is gondolt az elszámoltatást elindító jogszabály júliusi elfogadásakor. Akkor a bíróságoknak meglehetősen szűk, de reális határidőket szabtak az eljárások lefolytatására, és ennek során az Ab-hoz fordulás lehetőségével is kalkulálták - mondta a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője.


A törvényszék szóbeli indoklása során taglalta a per tárgyát érintő, az alkotmányosság fogalmával kapcsolatos jogszabályokat, miszerint jelen esetben nem érvényesül a polgárjogi "fegyveregyenlőség" elve, tehát a feleknek nem állt elegendő felkészülési idő a rendelkezésükre.

Rögzítették ugyanakkor: Magyarország jogállam, az alaptörvény biztosítja az Ab-hoz fordulás lehetőségét. Az IM vizsgálja a bíró kezdeményezését az egri takarék ügyében, véleményét megküldi az Ab-nak, és ezt követően nyilvánosságra is hozza. A szaktárca azt is közölte, bízik abban, hogy az Ab figyelemmel lesz az ügy társadalmi jelentőségére, és soron kívül fogja elbírálni a bírói kezdeményezést.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42