-3 °C Budapest

Nagy döntésekre készülnek a devizahitelek ügyében

Pénzcentrum
2014. október 9. 10:02

Akár már a jövő héten dönthet az Alkotmánybíróság az első, júliusi devizahiteles törvényről. A Magyar Nemzeti Bankban eközben gőzerővel készülnek az elszámolás legapróbb részleteit is szabályozó rendeletek, hogy november elején megjelenhessenek - írja a Magyar Nemzet.

Novemberben több jogszabály is születhet a devizahitelek elszámolásával kapcsolatban a lap szerint. Nagy Márton, az MNB ügyvezető igazgatója ugyanis azt nyilatkozta, a devizahitelesek különböző helyzete miatt nem egyetlen rendelet készül. Az "alaprendelet" a rendszeresen és határidőre fizető adósokra vonatkozik majd, és részletesen szabályozzák majd a bankok elszámolási kötelezettségét is.

A jegybank szeretné elérni, hogy a banki értesítő kézhezvételekor maga az ügyfél is könnyen ki tudja majd számolni, mennyi jár vissza neki. Lassítja a jogalkotást, hogy az Európai Központi Bankkal is egyeztetni kell mindezt, de november elejére már nyilvánosságra kerülhet az első jegybanki rendelet.

Az első, az Országgyűlés által még júliusban elfogadott devizahiteles törvényről eközben jövő kedden tárgyal először az Alkotmánybíróság, miután több esetben is a taláros testülethez fordult a tisztességtelenség vélelmének ügyében eljáró elsőfokú bíróság. A testületnek 90 nap áll rendelkezésére, de akár már a jövő héten döntés születhet a törvény alkotmányosságáról.

Trócsányi László igazságügyi miniszter egyébként jogi véleményt küldött az Alkotmánybíróságnak a döntést megkönnyítendő, hangsúlyozva, hogy a jogszabály célja, hogy ne külön-külön, évekig kelljen pereskedniük az adósoknak, hanem rövid időn belül eldőljenek a vitás kérdések.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 15. 20:13
A TV2 Tények Plusz műsorának Facebook-oldalára posztolták ki, hová kell tenni az X-et.
Bankmonitor  |  2026. január 15. 13:50
Az Otthoni Energiatároló Program keretében elérhető, vissza nem térendő támogatás akár 2,5 millió fo...
Holdblog  |  2026. január 15. 07:24
Az önkormányzati épületek energiafelhasználása alapvetően jól modellezhető lenne - mégsem az: a való...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 14. 18:58
2026.01.13-án kaptam meg a Versant részvényeket, akkor jelentek meg a számlámon. Az első kereskedési...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?