-8 °C Budapest

Devizahitelek: újabb ügyet utasított vissza a bíróság

2015. október 2. 09:11

A közjegyzőknek nem kell hivatalból vizsgálnia a korábban megkötött szerződések tisztseeségességét, ez a bíróságok feladata - írja a Magyar Hírlap.

Az uniós jog értelmében a bíróságoknak igen, de a közjegyzőknek nem kell hivatalból vizsgálniuk, hogy egy már megkötött fogyasztói szerződés tartalmaz-e tisztességtelen feltételeket. Ezért nem ellentétes az uniós joggal az a magyar törvény, amely a közjegyzők számára ennek értékelése nélkül is lehetővé teszi úgynevezett végrehajtási záradék kibocsátását - mondta ki tegnapi határozatában az Európai Bíróság.

A magyar törvény értelmében a közjegyző a szerződés közokiratba foglalása közben kifejezetten köteles tanácsokat adni a méltányosság biztosítása érdekében, és joga van megakadályozni, hogy a szerződésbe tisztességtelen feltételek kerülhessenek - mutatott rá a luxembourgi székhelyű uniós igazságszolgáltatási fórum. Végrehajtási záradék kibocsátását egy már korábban megkötött és közokiratba foglalt szerződés nem teljesítése vagy nem fizetés esetén kérheti a bank a közjegyzőtől, hogy bírósági eljárás nélkül megkezdődhessen a végrehajtás, ha erről az ügyfél kötelezettségvállaló nyilatkozatot írt alá.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 18. 17:41
A januári Top 10 nyolcadik helyezettje, a chartja alapján érdemes megnézni egy kicsit alaposan.Cégis...
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?