-5 °C Budapest

Itt az év végi roham: már csak egy hetük maradt erre a diákoknak

2016. december 8. 20:00

Közeledik 2016 vége, amely egyben az első félév utolsó Diákhitel-igénylési határideje is. Jelenleg rekordalacsony, 3,75 százalékos kamattal juthatnak hozzá a hallgatók a szabad felhasználású Diákhitel1-hez.

Még pár nap és itt az első félév utolsó Diákhitel-igénylési határideje:

aki december 15-ig eljuttatja kérelmét az MFB csoporthoz tartozó Diákhitel Központhoz, az január 15-én megkapja a kért összeget.

A 3,75 százalékos kamatú, szabad felhasználású Diákhitel1 egész félévre visszamenőleg is igényelhető, így akár egy összegben 250 ezer forinthoz is hozzájuthat a hallgató. A fix, 2 százalékos Diákhitel2 kizárólag a képzési díj kiegyenlítésére fordítható, melynek felvételével kizárólag az önköltséges képzésben résztvevő fiatalok élhetnek.

Mit tudnak a diákhitelek?

A felvehető hitelösszegek a Diákhitel1 esetében képzési formától függetlenül, havonta 15, 21, 25, 30, 40, maximum 50 ezer forint, a kötött felhasználású Diákhitel2 felvehető maximuma az igénylő képzési költségének összege. Érdemes figyelni a határidőre, ugyanis, aki december 15-e után adja le igényét, csupán március közepén juthat pénzhez.

Az igénylést az egyetemek és főiskolák elektronikus tanulmányi rendszereinek hallgatói felületéről célszerű elindítani, így az adatlap helyben, a felsőoktatási intézmény Tanulmányi Osztályán kinyomtatható és le is adható. A nyomtatvány kitöltésére a Diákhitel internetes hitelügyintézési felületén, a Diákhitel Direkten is lehetőség van.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Címlapkép: MTI / Marjai János

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?