1 °C Budapest

Fontos levelet kapnak a bedőlt devizahitelesek: az otthonuk a tét

2019. január 24. 12:00

Elkezdi postázni a visszavásárlásról szóló tájékoztató leveleket a NET Zrt. 60 napon belül kell válaszolniuk az érintetteknek.

2018. november 21-én nyújtották be azt a törvényjavaslatot, amely szerint visszavásárlhatják lakásaikat, házukat a Nemzeti Eszközkezelő Program résztvevői. A törvényjavaslat benyújtásáig a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-hez, vagy a pénzintézetekhez beadott szándéknyilatkozatokat a NET Zrt. még befogadta, ennek keretében további 1850 bajba jutott devizahiteles részére biztosított a programba való bekerülés - közölte az állami cég.

A NET Zrt. első körben nekik kezdi postázni azt a tájékoztató levelet, amelyre 60 napon belül kell válaszolniuk a megfelelő nyilatkozat kitöltésével és visszaküldésével. A leveleket az első körben érintetteknek január 31-ig küldik meg.

Fontos tudni, hogy az utolsó pillanatban jelentkező ügyfelekkel a NET Zrt. már nem köt bérleti szerződést.

Ugyanakkor a felajánlott lakóingatlant megvásárolja, az ingatlan vételárát a jelzáloggal rendelkező hitelezőnek kifizeti, a tartozás így megszűnik, az ügyfél pedig kedvezményes feltételek mellett, egyösszegben vagy részletfizetéssel visszavásárolhatja ingatlanát. Az érintetteknek 60 napjuk van arra, hogy erről nyilatkozzanak, ellenkező esetben a NET Zrt. nem vásárolja meg az ingatlant.

A programba már korábban bekerült, közel 32 ezer határozatlan időre szóló szerződéssel rendelkező ügyfél részére  a NET Zrt. a következő körben, március 31-ig juttatja el azt a tájékoztató levelet, amelynek megválaszolására szintén 60 nap áll majd rendelkezésre.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 17. 14:01