-9 °C Budapest

Ez nem sokon múlt: megúszták a hitelesek, de a betétesek rosszul jártak

2019. május 28. 19:58

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,90 százalékos szintjén, és a kamatfolyosót is változatlanul hagyta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa.

A monetáris kondíciók változatlansága megfelel az elemzői várakozásoknak, akik közül többen úgy vélték, hogy június végén, a következő Inflációs jelentés publikálásakor várható újabb normalizáló lépést a monetáris tanácstól.

Ezt vetítette előre a testület a március végi, kamatdöntő ülés után kiadott közleményében, amelyben közölte, a monetáris politikai döntéseinél óvatos megközelítést alkalmaz, melynek során nagyban támaszkodik a negyedévente megjelenő Inflációs jelentés átfogó makrogazdasági és inflációs előrejelzésére.
A jegybanki alapkamat majdnem napra három év, 2016. május 25. óta 0,90 százalékon áll.

A Takarék Csoport vezető elemzője, Suppan Gergely a változatlan jegybanki alapkamattal kapcsolatban elmondta, hogy a Monetáris Tanács a márciusi ülésén elkezdte a monetáris kondíciók normalizálását az egynapos betéti kamat emelésével és a likviditásnövelő devizaswap állomány szűkítésével, mivel az adószűrt maginfláció elérte a 3 százalékot.

Az adószűrt maginfláció áprilisban 3,4 százalékra mérséklődött, ami megfelelt az előrejelzéseinek. A Monetáris Tanács a továbbiakban a negyedéves inflációs jelentés megjelenésével egyidejűleg hoz további döntést a normalizálás folytatásáról. A monetáris kondíciók normalizálása azonban feltehetően lassú és fokozatos lesz, mivel egyrészt az infláció egyelőre kontrollálhatónak tűnik, így nem indokolt a gyorsabb ütemű szigorítás, másrészt a külső monetáris feltételek érdemben enyhültek, mivel a meghatározó jegybankok ismét lépéseket tettek a lazítás irányába, illetve leállítják a szigorítási ciklust.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Így várhatóan a hazai monetáris kondíciók fokozatos szigorítása elégséges lehet a forint lassú erősödéséhez, amely így az amúgy is igen mérsékelt és csökkenő importált infláción keresztül támogathatja az inflációs cél elérését.

Suppan Gergely elmondta, arra számítanak, hogy a MT alapesetben negyedévente az új inflációs jelentéssel egy időben dönt a likviditásbővítő deviaswap állományok további csökkentéséről, valamint a kamatfolyosó kislépésű emeléséről. Mivel a kamatfolyosó jelenleg igencsak aszimmetrikus,

az alapkamat emelésére csak akkor számítunk, amikor a kamatfolyosó szimmetrikus lesz az alapkamat körül, amire feltehetően a jövő év közepén kerülhet sor.

A hazai gazdaságot jellemző szignifikáns megtakarítási többlet, a következő években az uniós forráslehívások következtében feltehetően jelentős többletbe kerülő költségvetési pénzforgalmi egyenleg, és így várhatóan negatív nettó állampapír kibocsátás, valamint a nemzetközi hozamkörnyezet miatt azonban így sem számítunk a piaci hozamok számottevő emelkedésére, így a bubor kamatlábak, valamint a rövid állampapír hozamok a kamatfolyosó aljára tapadhatnak - mondta az elemző.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 10. 08:41
Danival, a befektetési igazgatónkkal beszélgettünk egy boldog, karácsonyi rendezvényen: - Zsolt, ha...
MEDIA1  |  2026. január 9. 16:29
Hosszan tartó betegség után, január 9-én elhunyt Kolosi Tamás Széchenyi-díjas szociológus, üzletembe...
Bankmonitor  |  2026. január 9. 16:26
Rengeteg lakásvásárlót érinthet, az illetékfizetési kötelezettség érdemben csökkenhet. Elsősorban az...
ChikansPlanet  |  2026. január 9. 08:00
A napjainkban zajló geopolitikai feszültségek egyik fontos gazdasági és nemzetbiztonsági kérdése let...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 12. hétfő
Ernő
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?